A legfrissebbek a következő témából: Juraj Šeliga, Maroš Žilinka, Ügyészség, Zuzana Čaputová
Az Ódor-kabinetnek is folytatnia kell a tűzvész sújtotta Selmecbánya megsegítését, jelentette ki Zuzana Čaputová. Ez az ősi bányaváros annyira egyedi, hogy az állam számára kötelezőnek kellene lennie a műemlékek megmentésének, véli az államfő, aki szerdán látogatott el Selmecbányára.

A Speciális Ügyészség (ÚŠP) ügyésze vádat emelt Marian Kočner ellen a Donovaly-, valamint a Bacsfa-ügyben a Specializált Büntetőbíróságon (ŠTS). Mindkét ügyben gazdasági bűncselekmények elkövetésének gyanúja áll fenn.
Zuzana Čaputová szerint Szlovákia prioritásai közé tartozik a légvédelem megerősítése. Az államfő ezt a B9-es csoport pozsonyi ülése után mondta. „Örülünk, hogy az amerikai csapatok velünk vannak” – ezt már Andrzej Duda lengyel elnök mondta.

Ivan Korčok nem indul az elnökválasztáson, ha Zuzana Čaputová az újrázás mellet dönt. A volt külügyminiszter arra számít, hogy a jelenlegi államfő indulni fog.
Zuzana Čaputová államfő elítélte a kahovkai gátra mért csapást, amit az orosz agresszió brutalitásának újabb példájaként jellemzett. A Twitteren közzétett bejegyzése szerint Čaputová úgy gondolja, hogy a gát megrongálása nemcsak a helyi lakosságra, hanem a környezetre nézve is közvetlen következményekkel jár. (tasr)

Garázdaság miatt 500 ezer forint (mintegy 1350 euró) pénzbüntetést szabtak ki a budapesti Európa-liga labdarúgódöntő játékvezetőjét a repülőtéren inzultáló olasz férfira – közölte a Fővárosi Törvényszék. A játékvezetőt végül a rendőrségnek kellett kimenekítenie a helyszínről.