A legfrissebbek a következő témából: Eduard Heger, Egészségügy
Ódor Lajos miniszterelnök ma koraeste találkozik Peter Pellegrinivel, a Hlas elnökével. Ezt megelőzően Robert Ficoval (Smer) tárgyal, Eduard Hegerrel, a Demokrati elnökével kedden találkoznak. (tasr)
Az Állami Számvevőszék (NKÚ) a nyár folyamán tervezi ellenőrizni az egészségügyi tárca a Helyreállítási Alappal kapcsolatos eljárását. A vizsgálat a Rázsochyra, illetve az új turócszentmártoni kórházra is kitér majd.
Heger felszólította Ódor Lajost, hogy fejezze be az önkormányzatoknak nyújtandó segítségről szóló megállapodást, mely állítása szerint előkészítve maradt az asztalon. A felszólításhoz Miroslav Kollár is csatlakozott, aki Hegerrel együtt a Demokrati jelöltje. (tasr)
A Demokrati bírálja Milan Krajniak javaslatát, miszerint a kormánynak augusztus végéig kéne benyújtania a költségvetést. Eduard Heger szerint az az indítéka, hogy ezzel megmutassa, a szakértői kormányt „szociális szörnyetegek” alkotják.

Simon Zsolték szerint a Demokraták ajánlata olyan kaotikus volt, mint Eduard Heger kormányzása, és azért álltak fel a tárgyalóasztaltól, mert ki akartak maradni a káoszból. Jelen állás szerint a jelenlegi felállásban vágnak neki a választásoknak.

Hegerék ajánlata nem volt megvalósítható, állítja Sólymos László, a Híd 2023 elnöke. A hidasok így Dzurindáékkal fognak közös listát állítani, amelynek Modrí– Most–Híd lesz a neve, árulta el Sólymos.