A legfrissebbek a következő témából: Kábítószer-kereskedelem, Nagyszombat megye, NAKA

Feladta magát a rendőrségen a Szűcs Tibor csicsói vállalkozó meggyilkolása miatt körözött Sárközi Gergely – értesült a Magyar Nemzet. Az ügy másik két gyanúsítottját már korábban elfogta a rendőrség.
A Ján Čurilla és más NAKA-nyomozók ügyében kiszivárgott lehallgatások ügyében egy rendőr a gyanúsított. A büntetőeljárás még márciusban indult ellene.
A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) büntetőeljárást indított a belügyminisztérium helikopterbeszerzései miatt, közbeszerzési csalásgyanújával. A rendőrség a nyomozásra hivatkozva nem adott bővebb tájékoztatást.
A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) a Szereden végrehalytott Crocuta nevű akció során összesen kilenc személyt gyanúsított meg kábítószergyártással. A rendőrök nyolc házkutatást hajtottak végre, és metamfetamint, heroint, marihuánát, valamint készpénzt foglaltak le. (tasr)

Felderítette a magyar és a szlovák rendőrség a május elején eltűnt csicsói vállalkozó, Szűcs Tibor ügyét. Egy gyanúsított Szlovákiában, egy Magyarországon van előzetesben, Sárközi Gergely magyar állampolgárt pedig még körözik. Egy vérnyomos bankjegy vezette nyomra a rendőröket.
Zsarolás bűntettével vádolnak egy 25 és egy 43 éves dunaszerdahelyi járásbeli férfit. A rendőrség szerint a két férfi megzsarolt egy 26 éves nőt, aki még az év elején szenvedett közlekedési balesetet a Galántai járásban. A férfiak azt akarták elérni, hogy a nő hamis információkat szolgáltasson a hatóságoknak a baleset körülményeiről.