A legfrissebbek a következő témából: Zuzana Čaputová
Az Ódor-kabinetnek is folytatnia kell a tűzvész sújtotta Selmecbánya megsegítését, jelentette ki Zuzana Čaputová. Ez az ősi bányaváros annyira egyedi, hogy az állam számára kötelezőnek kellene lennie a műemlékek megmentésének, véli az államfő, aki szerdán látogatott el Selmecbányára.
Zuzana Čaputová szerint Szlovákia prioritásai közé tartozik a légvédelem megerősítése. Az államfő ezt a B9-es csoport pozsonyi ülése után mondta. „Örülünk, hogy az amerikai csapatok velünk vannak” – ezt már Andrzej Duda lengyel elnök mondta.

Ivan Korčok nem indul az elnökválasztáson, ha Zuzana Čaputová az újrázás mellet dönt. A volt külügyminiszter arra számít, hogy a jelenlegi államfő indulni fog.
Zuzana Čaputová államfő elítélte a kahovkai gátra mért csapást, amit az orosz agresszió brutalitásának újabb példájaként jellemzett. A Twitteren közzétett bejegyzése szerint Čaputová úgy gondolja, hogy a gát megrongálása nemcsak a helyi lakosságra, hanem a környezetre nézve is közvetlen következményekkel jár. (tasr)
Zuzana Čaputová államfő részvéttáviratot küldött India elnökének, Draupadi Murmunak a pénteki vonatbaleset kapcsán, melynek több száz halálos áldozata volt. (tasr)
Szlovákiát azt fenyegeti, hogy elveszíti az orosz propaganda és dezinformációk elleni harcot – mondta Zuzana Čaputová államfő a Politico portálnak adott interjújában. A választások utáni politikai újrarendeződés szerinte veszélyeztetheti az Ukrajnának nyújtott segítséget is.