A legfrissebbek a következő témából: SaS
Mária Kolíková (SaS) szerint a bűnüldöző szerveknek meg kellene vizsgálniuk Robert Fico kijelentéseit az előrehozott választás esetleges manipulálásáról. A képviselő szerint a Smer elnöke valótlanságok állításával igyekszik félelmet kelteni az emberekben, hogy így nyerje meg a parlamenti választást.
Richard Sulík, az SaS elnöke felszólította Robert Fico (Smer) pártelnököt, hogy fogadja el a kihívást a párbajra, hogy kiderüljön, melyik pártnak van a legmegfelelőbb programja Szlovákia számára. „Program nélkül nem lehet kormányozni“ – mondta Sulík, aki felszólította a demokratikus pártok képviselőit, hogy utasítsák el a választás manipulálásáról szóló álhíreket.
Andrej Kiska az SaS-t támogatja az előrehozott parlamenti választáson. A volt köztársasági elnök ezt egy Vladimíra Marcinkovával és Vladimír Ledeckývel készült közös fénykép kíséretében közölte a Facebookon. „A PS-t vagy az SaS-t választani? Ön is ezen dilemmázik? Én már nem“ – írta Kiska a bejegyzésben.
Az SaS számára az egészségügy, az oktatás és az energetika a legfontosabb témakörök, mondta Richard Sulík pártelnök. Szavai szerint a párt további két speciális szakértői csoportot kíván bemutatni a kampányidőszakban. Sulík elmondta, hogy a kampányprogramot keddtől kezdődően szeretnék bemutatni. (ta3)

Az SaS bizalmat szavaz a szakértői kormánynak a parlamentben – mondta Richard Sulík, miután Ódor Lajos kormányfővel tárgyalt. Sulík szerint politikailag ostobaság lenne nem bizalmat szavazni a kormánynak.
Az SaS nem támogatja az OĽaNO javaslatát, miszerint rendkívüli ülés keretében kellene megtárgyalniuk a képviselőknek a májusi ülésszak berekesztése miatt júniusra halasztott napirendi pontokat. Richard Sulík pártja azt állítja, nem kíván közreműködni „populista és értelmetlen javaslatok megtárgyalásában, amelyek csak tönkreteszik az államháztartást, megemelik az adókat és megszabják másoknak, hogyan éljenek“.