A legfrissebbek a következő témából: Kultúra, Kulturális minisztérium, Nemzetiség, Szlovákiai magyar
Az Alsószeli Jurtanapok szervezői ügyelnek arra, hogy ne járuljanak hozzá a közéleti megosztottsághoz. Politikai felhangja még úgy sincs a Jurtanapoknak, hogy a rendezvény fővédnöke az Alsószeliben élő Berényi József.
Az alsószeliek nemzeti romantikus alapállásból szerveznek egy kivételesen szabad és befogadó fesztivált, miközben közösségépítésből is példát mutatnak. A Napunk mátyusföldi régiós kiszállását az Alsószeli Jurtanapok bemutatásával indítjuk.

Justine Triet francia rendezőnő Anatomie d’une chute (Egy zuhanás anatómiája) című filmjének ítélte az Arany Pálmát a 76. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a Ruben Östlund svéd rendező által vezetett nemzetközi zsűri.

A Híd-platform szakadása sokkal árnyaltabb annál, mint ahogy azt az MKP-platform és Forró Krisztián pártelnök, valamint a párthoz közel álló sajtó igyekszik beállítani. A maradók sem értenek egyet Gyimesi György felvételével a Szövetség listájára, és azzal sem, ahogy az MKP-platform vezetősége a dominancia érdekében felrúgja a belső szabályokat.

Papp Z. Attila szociológus tapasztalatai szerint a Kárpát-medence országaiban nagyon hasonló problémákkal küzd a kisebbségi oktatás. Gond van az oktatáskutatás és a tankönyvek terén is. „Az oktatás fejlesztéséről nem lehet adatok nélkül beszélni, ha nincs adatgyűjtés automatikusan, akkor a rendszer és alrendszer szintű fejlesztésből nem lesz semmi. Jó esetben, helyi szinteken lehet fejlesztéseket végezni, ha olyan az iskola vezetése” – mondta a kutató.

N. Tóth Anikó díjnyertes meséjéből készült „öko-mesejátékot” állított színpadra a Komáromi Jókai Színház. Nem kell megijedni: A kacagó királykisasszony egyáltalán nem egy szájbarágós iskoladráma. A kicsik egy szórakoztató, ugyanakkor gondolkodásra késztető, színes-szagos mesén keresztül ismerkedhetnek meg a környezettudatosság alapjaival, írja az előadásról Kacsinecz Krisztián.