A legfrissebbek a következő témából: SNS, Tomáš Taraba
Nem lesznek rajta a Szlovák Kommunista Párt (KSS) képviselői az SNS jelöltlistáján, noha Andrej Danko tárgyalásokat folytatott velük, és beszédeket is tartott az eseményeiken. A KSS-szel való együttműködés nem volt ínyére Tomáš Tarabának, az SNS elnöke először vele állapodott meg a választási együttműködésről. „Megegyeztünk abban, hogy nem a legjobb ötlet felvenni a KSS képviselőit az SNS listájára“ – mondta Taraba.
Az SNS listáján fog indulni a választásokon a Národná koalícia nevű párt elnöke, Rudolf Huliak. Andrej Danko pártelnök az erről szóló bejelentéskor emlékeztetett, hogy az SNS listáján szerepel majd a Život, illetve a Slovenský patriot nevű párt vezetője is. (tasr)
A Sme rodina a választásokig nem kíván semmilyen javaslatot támogatni a 363-as paragrafusra vonatkozóan. „Erről az új parlamentnek kell döntenie – magvárva az Alkotmánybíróság döntését” – mondta Peter Pčolinský. Az AB-hoz az ügyben képviselők egy csoportja és az államfő fordult, döntés a következő hónapokban várható.
Tomáš Taraba visszavonta a javaslatot, amely megerősítette volna a főügyész hatáskörét a 363-as paragrafussal összefüggésben. Azt mondta, át akarja dolgozni az indítványt.

Milan Belica egykori nyitrai megyeelnök az SNS listáján fog indulni a szeptemberi előrehozott választásokon. Andrej Danko pártelnök szerint a jelöltlistára való felvétele a hosszú ideje tartó kölcsönös együttműködésük természetes eredménye.
Az SNS listáján indul a Miroslav Radačovský (az ĽSNS színeiben megválasztott) európai parlamenti képviselő által vezetett Slovenský patriot párt az előrehozott parlamenti választáson. Andrej Danko pártelnök szerint Radačovský az SNS-éhez hasonló értékeket képvisel az EP-ben.