A legfrissebbek a következő témából: Afrika, Egészség, Unicef
Huszonhárom embert halálra ítéltek, 14-pedig életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtottak Líbiában az Iszlám Állam terrorszervezet 2015-ös véres offenzívájával összefüggésben, amelynek során az iszlamisták egyebek között egyiptomi keresztények egy csoportját fejezték le és elfoglalták Szirt városát.
Szlovákiában tavaly 103 új HIV fertőzéses esetet regisztráltak, ami kevesebb volt, mint 2021-ben. Ebből 80 szlovák állampolgár, 23 pedig Szlovákiában tartózkodó külföldi személy. (tasr)
Az ENSZ 2,4 milliárd dollár értékű felajánlást kapott a Szomália, Etiópia és Kenya alkotta térségben élő, mintegy 32 millió ember segélyezéséhez. Azonban az adományok összege így sem érte el a világszervezet által az Afrika szarván lévő három ország humanitárius segélyezésére kért 7 milliárd dollárt.
Elektronikus agyi implantátumok segítségével ma már újra jár egy lebénult férfi; a hollandiai Gert-Jan Oskam egy tizenkét évvel korábbi biciklibaleset óta mozgásképtelen volt – számolt be a BBC.
Dél-Afrika legnagyobb ellenzéki pártja, a Demokrata Szövetség (DA) elítélte, hogy az ország állambiztonságért felelős minisztere Moszkvába utazik egy biztonsági ügyekkel foglalkozó, magas szintű nemzetközi találkozóra.
Egyhetes tűzszünetről állapodtak meg szombat este a harcoló felek Szudánban, ahol korábban légicsapások rengették meg a fővárost, és fegyveresek kifosztották a katari nagykövetséget.