A legfrissebbek a következő témából: Gazdaság, Infláció, Kína
Legkevesebb két halálos áldozatot követeltek a heves esőzések Pekingben. Az árvíz és földcsuszamlás veszélye miatt több mint ötezer embert evakuáltak a nagyvárosból. (nytimes)

Kismértékben nőtt tavaly a szlovákiai sörgyártás. A sörgyárak csak épphogy maradtak el a 2019-es, pandémiát megelőző termelési szinttől, az alkoholmentes sörök gyártása pedig csaknem háromötödével nőtt az előző évhez képest.
Az Eurostat előzetes adatai szerint éves bázison a piaci várakozásoknak megfelelően 5,3 százalékra csökkent a fogyasztói árindex az euróövezetben. 2022 januárja óta ez a legalacsonyabb érték.
A cseh gazdaság a második negyedévben 0,6%-kal csökkent éves összevetésben, a GDP ugyanebben az összevetésben 0,1%-kal nőtt. (čtk)
Több mint 20 600 embert evakuáltak az észak-kínai Hopej tartomány fővárosából, Sicsiacsuangból a tartományt a Doksuri tájfun miatt sújtó heves esőzések nyomán – jelentették be helyi hatóságok vasárnap.
Németország aggódik, hogy a kínai diákok kémek lehetnek, ezért a bajorországi Friedrich-Alexander Egyetem kizárta a beiratkozásból a kizárólag a Kínai Ösztöndíj Tanács által finanszírozott hallgatókat.