A legfrissebbek a következő témából: Független újságírás, Média, Smer-SD
Jan Součeket választották a Cseh Televízió új vezérigazgatójának. Souček eddig a brünni stúdió igazgatójaként tevékenykedett.
Mária Kolíková (SaS) szerint a bűnüldöző szerveknek meg kellene vizsgálniuk Robert Fico kijelentéseit az előrehozott választás esetleges manipulálásáról. A képviselő szerint a Smer elnöke valótlanságok állításával igyekszik félelmet kelteni az emberekben, hogy így nyerje meg a parlamenti választást.
Richard Sulík, az SaS elnöke felszólította Robert Fico (Smer) pártelnököt, hogy fogadja el a kihívást a párbajra, hogy kiderüljön, melyik pártnak van a legmegfelelőbb programja Szlovákia számára. „Program nélkül nem lehet kormányozni“ – mondta Sulík, aki felszólította a demokratikus pártok képviselőit, hogy utasítsák el a választás manipulálásáról szóló álhíreket.
Petr Dvořák és Jan Souček közül kerül ki a Cseh Televízió új vezérigazgatója, a Cseh Televízió Tanácsa kettejüket juttatta tovább az öt jelölt közül. A jelenlegi igazgató öt, míg a brünni stúdió igazgatója nyolc szavazatot kapott. Martin Konrád, a TV Prima korábbi igazgatója egy szavazatot szerzett.
A NATO sosem avatkozik belpolitikai ügyekbe. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár ezt a Smer azon kijelentései kapcsán mondta, miszerint a NATO kommunikációs kampánya beavatkozhat a szlovákiai választási kampányba. Ódor Lajos sem érti a kampány körül kialakult hisztériát.
Robert Fico ugyanolyan törvényt szeretne a civil szervezetek ellen, mint amilyet Putyin Oroszországa vezetett be egy évtizeddel ezelőtt. Ha külföldről kapnak támogatást, akkor „külföldi ügynöknek” bélyegezné meg őket. Konkrétan olyan szervezeteket említett, mint a Transparency International vagy a Via Iuris.