A legfrissebbek a következő témából: Dunaszerdahely, Film, Ján Kuciak
Hetvenkét éves korában elhunyt Philippe Pozzo di Borgo francia üzletember, akinek az élete ihlette az Életrevalók című nagy sikerű filmet – közölték a vígjáték rendezői péntek este az AFP francia hírügynökséggel.
Új, a hamarosan mozikba kerülő Barbie film ihlette babákat dobott piacra a Mattel amerikai játékgyártó cég. A Greta Gerwig által rendezett és Margot Robbie valamint Ryan Gosling főszereplésével készült mozifilmet július 21-én mutatják be az Egyesült Államokban.
Június 10-én tartják a XIV. Dunaszerdahelyi Bringásnapot a Családi Könyvklub szervezésében. A gyülekező délelőtt 10:00-kor lesz a Golf játszótéren.
A Komárom–Pozsony vonalat leginkább éjszaka használjuk teherszállításra, mert egyvágányú vonalról van szó, ami rendkívül leterhelt, mondja Kiss Péter, a Metrans vezérigazgatója. Szinte 20 perceként halad át rajta valamilyen személyvonat, és ha az egyik késik, akkor az összes többi is, a tehervonatoknak pedig be kell várniuk őket, amelyekre aztán a teherautók várnak, magyarázza a logisztikai nehézségeket a szakember.

Justine Triet francia rendezőnő Anatomie d’une chute (Egy zuhanás anatómiája) című filmjének ítélte az Arany Pálmát a 76. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a Ruben Östlund svéd rendező által vezetett nemzetközi zsűri.
Buda Flóra Anna francia-magyar koprodukcióban készült 27 című animációs filmje nyerte el a legjobb rövidfilmnek járó Arany Pálmát a 76. Nemzetközi Cannes-i Filmfesztiválon. Az elismerést Enyedi Ildikó zsűrielnök adta át rendezőnőnek.