A legfrissebbek a következő témából: Művészet
A pusztulás és károsodás fenyegette ukrán kultúra védelméről írt alá megállapodást Lengyelország, Ukrajna és Litvánia. A felsorolt országok vállalták azt is, hogy együttműködnek az orosz invázió által érintett területeken bekövetkezett kulturális veszteségek mértékének dokumentálásában.
Női alkotó esetében aukciós rekordot jelentő áron, 32,8 millió dollárért kelt el Louise Bourgeois (1911-2010) francia-amerikai képzőművész egy pókot ábrázoló óriásszobra a Sotheby’s csütörtök esti New York-i árverésén.
Elárverezik az utolsó magánkézben lévő Rembrandt-festménypárt, amelyre két évszázada a feledés homálya borult – közölte a londoni Christie’s aukciósház. „Büszkék lehetünk rá, hogy elmondhatjuk: mindkét portré ismét előkerült” – írták bejelentésükben.
Hatvan embert előállítottak illegális műkincs-kereskedelem gyanújával, a 14 európai ország bevonásával végzett nemzetközi művelet során a hatóságok több mint 11 ezer lopott műkincs nyomára leltek, tájékoztatott az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol csütörtökön.

Ma 16 órakor nyílik meg az 59. hídőr, Dani Tangen A tükröződés határai című kiállítása a párkányi Barta Gyula Galériában. A performansszal összekötött tárlat ma este 21 óráig tekinthető meg.
Michal Kaščák, a Pohoda fesztivál főszervezője Ukrajnában tartózkodik a napokban. Kaščák nemrég mondott le a Tatra Bank Alapítvány művészeti díjáról, az azzal járó összeget a Music Saves Ukraine kezdeményezésnek adományozta.