A legfrissebbek a következő témából: Erdélyi magyarok, Film, Határon túli magyarok

Justine Triet francia rendezőnő Anatomie d’une chute (Egy zuhanás anatómiája) című filmjének ítélte az Arany Pálmát a 76. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a Ruben Östlund svéd rendező által vezetett nemzetközi zsűri.
Buda Flóra Anna francia-magyar koprodukcióban készült 27 című animációs filmje nyerte el a legjobb rövidfilmnek járó Arany Pálmát a 76. Nemzetközi Cannes-i Filmfesztiválon. Az elismerést Enyedi Ildikó zsűrielnök adta át rendezőnőnek.
Arany Pálma-díjas legendás rendezők alkotásaival zárult a 76. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál hivatalos programjának versenye: a német Wim Wenders egy Japánban játszódó történettel, míg a kétszeres fődíjas 86 éves brit Ken Loach saját állítása szerint élete utolsó filmjével érkezett. A díjakat a szombat esti záróünnepségen nyújtja át a zsűri.

Dér Asia A magunk módjára üvölteni című „Kassák-filmje” nyerte el a legjobb rendezőnek járó díjat a berlini Film Arte Fesztiválon.
Újabb négy évre Pásztor Istvánt választották meg a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökének a legnagyobb délvidéki magyar párt szombati tisztújító közgyűlésén az észak-bácskai Kishegyesen. Az elnöki tisztségre ő volt az egyetlen jelölt.
Az Amitől félünk című film nem nyújt könnyed szórakozást, annak ellenére sem, hogy a rendező, Aster előzetesen horrorkomédiaként határozta meg a műfaját. Ha már megtörtént, hogy csúnyán beszéltél a gyerekeddel, és utána cudarul érezted magad, ez a te filmed, hogy még cudarabbul érezd magad, és hogy soha többé ne beszélj csúnyán a gyerekeddel, írja Renczes Ágoston a filmrecenzióban.