A legfrissebbek a következő témából: Egészségügy, Gyereknevelés, Mentális egészség
Az Állami Számvevőszék (NKÚ) a nyár folyamán tervezi ellenőrizni az egészségügyi tárca a Helyreállítási Alappal kapcsolatos eljárását. A vizsgálat a Rázsochyra, illetve az új turócszentmártoni kórházra is kitér majd.
Hétmillió ember van kitéve Etiópiában a kolera veszélyének, figyelmeztetett csütörtökön az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatala (OCHA).
Regisztrálták az idei első gyermekbénulásos esetet Afganisztánban. A fertőzött egy négyéves gyerek a keleti Nangarhár tartományból, közölte szombaton az afgán egészségügyi minisztérium.
Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen Gálvölgyi János rosszulléte ügyében a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) – közölte a rendőrség a Magyar Nemzet megkeresésére. A Kossuth-díjas színész szerdán került kórházba, intenzív osztályon ápolják, lélegeztetőgép segíti a légzését.
Nagyon nehéz a lányokat rávenni arra, hogy mozogjanak a tornaórán. Már annak is örülünk, ha sétálnak az iskola körül, meséli Martina Ludviková, a pozsonyi Pankúchova Gimnázium tornatanára, aki azt tapasztalja, hogy a lányokat egyre kevésbé érdekli a testmozgás.
Megszűnt a röntgenes szolgáltatás a negymegyeri rendelőintézetben – írja az Új Szó. A képalkotó diagnosztikai eszközt üzemeltető Medic-Um ügyvezető igazgatója korábban a anyagi támogatásától tette függővé a szolgáltatás további meglétét. (ujszo)