A legfrissebbek a következő témából: Emberi kapcsolatok, Pszichológia

Egy 2017-ben készített kutatás szerint Szlovákiában a fiatalok átlagosan tizenöt éves korukban csókolóznak először, és tizenhét éves korukban kerül sor az első szexuális érintkezésre. Miška kilóg a sorból, 24 éves, és meg sohasem csókolózott, és sosem járt senkivel. Türelmesen vár, nem akar érzelmek nélküli alkalmi kapcsolatot.
Logikus magyarázatokba kezdeni egy helyzetben, amikor a gyerek erős érzelmeket él át, értelmetlen. Olyan ez, mintha japánul kezdenénk el beszélni valakivel, aki nem ismeri a nyelvet, mondja Jana Bašnáková pszichológus. A tudós szerint a gyerek tudja, hogy nem szabad harapni vagy rúgni, de amikor elfogják az erős érzelmek, nem képes uralkodni magán.

A passzív agresszív viselkedés esetén az ember csak tetteti, hogy mások igényeit helyezi a sajátjai elé, mondja Norbert Uhnák klinikai pszichológus és pszichoterapeuta. Szerinte ilyenkor a passzivitás maszkja mögé bújunk, közben meg tele vagyunk dühvel, nehezteléssel, és ilyen módon érjük el a céljainkat.
A társas programokat „ugyanúgy kellene felírni, mint ahogyan a gyógyszereket írják fel” – mondja Ester Roquer geriáter szakorvos.
A társas kapcsolatok fenntartására úgy kellene gondolni, mint „bármely más, az egészséget támogató tevékenységre, mint például a rendszeres testmozgásra, az egészséges táplálkozásra vagy az egymásról való gondoskodásra” – véli Turhan Canli idegtudós.
A magányérzet és a társadalmi elszigeteltség összefüggésben áll a korai halálozás magasabb kockázatával. Mindez abból a metaelemzésből derül ki, amely nemrég jelent meg a Nature Human Behaviour folyóiratban.