A legfrissebbek a következő témából: Komárom, Selye János Egyetem

A biológiai gyérítés után Komáromban a hét elején megkezdődött a szúnyogok vegyszeres irtása is. A városháza tájékoztatása szerint azokon a helyeken kezdték a gyérítést, ahol a legnagyobb fészkek találhatóak.

Szeptembertől már a gimnáziumokban is az új kerettanterv alapján oktatják a történelmet a magyar diákoknak, végre a szlovákiai magyarok történelme is a tananyag része lesz.
A Komáromi Jókai Színház meghirdette a 71. évadát, amely A tükrök évada lesz. Varga Emese, a színház művészeti vezetője szerint az ünnepi évad után új fejezet kezdődik a színház életében. Dráma, komédia, zenés színmű és mesejáték is várja majd a nézőket a 2023/2024-es évadban, melynek egyik legvárósabb premierje Klaus Mann Mefisztó című karrierjátéka lesz Béres Attila rendezésében.
Meghirdették a Komáromi Nyár programsorozatot, amely június elejétől szeptember közepéig számos koncerttel, színházi előadással, szabadtéri kiállítással várja a komáromiakat és a városba látogatókat a Klapka térre és környékére.

Elkezdődött a Napunk születésnapi kvízestje Komáromban. Hat csapat méretteti meg magát a Révben.
Elkezdődtek azok a tájékoztató szemináriumok, melyek keretében az Országos Közoktatási és Ifjúsági Intézet (NIVAM) június végéig a tartalmi oktatási reform bevezetésével kapcsolatos legfontosabb változásokról tájékoztatja az alapiskolák vezetését és az alsó tagozatos pedagógusokat. 2026 szeptemberétől az ország valamennyi alapiskolájában már az új Állami pedagógiai program alapján fognak tanítani, de fokozatosan vezetik be a tartalmi reformot.