A legfrissebbek a következő témából: Korrupció, Peter Kažimír, Ügyészség

A Speciális Ügyészség (ÚŠP) ügyésze vádat emelt Marian Kočner ellen a Donovaly-, valamint a Bacsfa-ügyben a Specializált Büntetőbíróságon (ŠTS). Mindkét ügyben gazdasági bűncselekmények elkövetésének gyanúja áll fenn.
Tanúk meghallgatásával, illetve korábbi vallomások felolvasásával folytatódott a gömöri kamerabeszerzések ügyének tárgyalása a bazini Specializált Büntetőbíróságon. A közbeszerzési eljárásokat lebonyolító cég egyik volt munkatársát is meghallgatták.

Garázdaság miatt 500 ezer forint (mintegy 1350 euró) pénzbüntetést szabtak ki a budapesti Európa-liga labdarúgódöntő játékvezetőjét a repülőtéren inzultáló olasz férfira – közölte a Fővárosi Törvényszék. A játékvezetőt végül a rendőrségnek kellett kimenekítenie a helyszínről.
Maroš Žilinka főügyész biztonsági szoftver telepítését rendelte el az ügyészség számítógépeire, hogy megakadályozza a belső dokumentumok kiszivárgását. A rendszert sokáig az ügyészek tudta nélkül tesztelték, a SME beszámolója szerint májustól teljes értékűen üzemel. Az ügyészek követelik, hogy tájékoztassák őket, pontosan mit figyelnek a számítógépeken, és mire használják fel az adatokat. (sme)
A Ján Čurilla és más NAKA-nyomozók ügyében kiszivárgott lehallgatások ügyében egy rendőr a gyanúsított. A büntetőeljárás még márciusban indult ellene.

Tíz év alatt Magyarország az Európai Unió legkorruptabb tagállamává vált, Orbán Viktor pedig ma a legkorruptabb politikus Európában – állítja Daniel Freund, az Európai Parlament költségvetési bizottságának tagja, aki kollégáival múlt héten a jogállamisági követelmények teljesítését ellenőrizte Budapesten.