A legfrissebbek a következő témából: Indonézia, Kábítószer-kereskedelem, Olaszország
Elsüllyedt egy hajó az észak-olaszországi Maggiore tavon, legkevesebb három turista életét vesztette, többen pedig eltűntek. A szerencsétlenség idején 23 brit turista és a kétfős legénység tartózkodott a fedélzeten. Egyelőre nem tudni, miért borult fel a hajó. (bbc)
Nyomtalanul eltűnt egy bárka ötszáz emberrel a fedélzetén a Földközi-tengeren, közölte pénteken az Emergency nevű olasz civil szervezet Milánóban. A tájékoztatás szerint a szervezet Life Support nevű hajója az előző nap átkutatta azt a térséget, ahonnan segélyhívást adtak le.
A szlovák tűzoltók továbbra is részt vesznek Olaszországban az árvízi segítségnyújtásban. Ravennában vesznek részt a felhalmozódott vízmennyiség kiszivattyúzásában.
A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) a Szereden végrehalytott Crocuta nevű akció során összesen kilenc személyt gyanúsított meg kábítószergyártással. A rendőrök nyolc házkutatást hajtottak végre, és metamfetamint, heroint, marihuánát, valamint készpénzt foglaltak le. (tasr)
Az általa közel harminc éve alapított jobbközép politikai erő megújítását jelentette be, mégpedig vezetőcsere nélkül Silvio Berlusconi, aki negyvenöt napos kórházi kezelése után nyilatkozott a Corriere della Sera napilapnak hétfőn.
Szlovákia 25 tűzoltót és 13 vészhelyzeti felszerelést küld Olaszországba, hogy segítsenek a heves esőzések okozta károk felszámolásában. A rossz időjárás következtében több mint 20 folyó áradt meg, és közel 300 földcsuszamlást regisztráltak.