A legfrissebbek a következő témából: Dunaszerdahely, Zene
A pozsonyi rendőrség biztonsági óvintézkedésekkel készül a mai Depeche Mode koncertre – jelentette be Michal Szeiff rendőrség szóvivő. A pozsonyi tömegközlekedési vállalat pedig arról tájékoztatott, hogy a koncert végeztével sűrűbben közlekednek majd az egyes járatok. (tasr)
Baleset történt Vásárúton, ahol egy motoros és egy autós ütközött. Súlyosabb sérülés nem történt. A Paraméter információ szerint az autó nem adott elsőbbséget. (para)

A szlovák külügyminisztérium nem tudott arról, hogy a Mathias Corvinus Collegium (MCC) képzéseket indít Szlovákiában. A külügyi tárcát senki nem értesítette az MCC érkezéséről, és a magyar fél részéről senki nem kommunikált velük erről az ügyről, közölte a Napunkkal a külügy sajtóosztálya.
Céline Dion kanadai énekesnő lemondta az összes, 2024 áprilisáig tervezett koncertjét egészségi okokra hivatkozva, közölte pénteken a turnészervező. A quebeci sztár 2020 márciusa óta nem lépett színpadra, Courage World Tour című koncertkörútját a koronavírus-világjárvány miatt szakította félbe.
Véget ért a 47. Duna Menti Tavasz, péntek délelőtt zajlott a díjkiosztó Dunaszerdahelyen. „Nem a verseny és nem is a díjak a lényeg, hanem a közös öröm, amiben itt együtt vagyunk” – mondta a díjátadón Regős János színész-rendező, a szerkesztett játék kategória zsűrijének elnöke.
Nyomozást indított a berlini rendőrség a Pink Floyd társalapítója, Roger Waters ellen. A zenész németországi turnéja során náci stílusú egyenruhát öltött és egy fegyverutánzattal lépett színpadra. A rendőrség közgyűlölet szításával gyanúsítja Waterst. (telegraph)