„A legrosszabbak azok a kémények voltak. Először azt hittük, hogy egy gyár kéményei, ahol a férfiak dolgoznak. Aztán már csak úgy beszéltek róluk, hogy ez az egyedüli út, ami kivezet Auschwitzból” – mondja Eva Erbenová holokauszttúlélő. Arról is beszélt, csak később tudatosította, hogy mindannyiuknak kidülledt szemei voltak, mintha Graves-Basedow-kóruk lett volna, amikor rosszul működik a pajzsmirigy. „Erről nem sokat beszélnek. Szörnyű volt” – teszi hozzá.

„Az embernek tudatosítania kell, hogy nem mondhat mindenre igent. Hogy ellen kell állnia az elemeknek” – mondja Eva Erbenová holokauszttúlélő azzal, hogy ez vonatkozik a jelenlegi izraeli politikára is. „Az embernek meg kell találnia magában a bátorságot, hogy úgy élje az életét, ahogyan azt jónak látja. Én mindezt tanúsíthatom” – teszi hozzá.

Amikor Eva Erbenová tízéves volt, a családjával együtt elhurcolták a terezíni koncentrációs táborba. Elmondása szerint Auschwitzhoz képest ott valamivel jobb körülmények voltak. Túlélte a halálmenetet, melynek során megszökött a nácik elől. Három évvel később újra menekülnie kellett – akkor a kommunisták elől. A férjével, aki szintén zsidó származású, Izraelben telepedtek le. Renata Kalenskának mesélt életéről.

A holokauszt nem a haláltáborokkal, a gázkamrával kezdődött, hanem a gyűlöletbeszéddel, mondta a Napunknak Lang Tamás azzal, hogy a mában is lát párhuzamokat. „Minden gyűlöletbeszédben, minden közbeszédben, amely gyűlöletbeszédbe torkol, óriási veszélyt látok. Ennek az időszaknak komolyabb teret kellene szentelni az oktatásban” – teszi hozzá a történész.

A kisebbségi helységnevek között külön fejezetet képeznek a ruszin nevek, amelyeket egy kormányrendelet szerint cirill betűkkel kell írni. A közlekedési minisztérium korábban tiltakozott ez ellen a megoldás ellen, arra hivatkozva, hogy a közúti jelzéseken csak latin betűs szövegek szerepelhetnek. Bukovszky László kisebbségi kormánybiztos megerősítette a Napunknak, hogy jöhetnek a cirill betűs táblák.