A legfrissebbek a következő témából: Mol, Slovnaft, Szlovákia

A német hadsereg jelenleg 44 szlovák katonát képez a Mantis légvédelmi rendszerek kezelésére. A kiképzést egy Schleswig-Holstein tartományi támaszponton folytatják. A Mantis ütegek várhatóan Nagymihálynál kerülnek majd telepítésre.
Szlovákia a jövőben együttműködik majd Franciaországgal a nukleáris üzemanyag-ellátás diverzifikálásában. Ez a kötelezettségvállalás az egyik legfontosabb eleme annak az egyetértési nyilatkozatnak, amelyet a Szlovák Villamos Művek és a francia Framatome írt alá Emmanuel Macron látogatása során. (tasr)
A külügy arra kéri a Koszovó északi részébe utazni kívánókat, hogy fontolják meg utazásukat. A térségben nemrég zavargások törtek ki a szerbek és a biztonsági erők között.
Ukrajna arra figyelmeztet, hogy az EU egyes országai – köztük Szlovákia – által az ukrán agrártermékek behozatalára bevezetett tilalmak Putyint segítik Európa megosztásában. Janusz Wojciechowski uniós biztos ugyanakkor legalább október végéig hosszabbítaná meg a június 5-én lejéró korlátozásokat.

Az Eurostat adatai szerint tavaly 12,3 százalékra csökkent a nem dolgozó és nem tanuló szlovákiai fiatalok aránya. A legtöbb uniós országhoz hasonlóan a probléma több fiatal nőt érint, mint férfit.
Hétfőn a reggeli órákban túlnyomórészt derűs lesz az égbolt, később több helyütt is megnövekedik a felhőzet. A hegyvidékeken csapadék is valószínű. A hőmérséklet 24 és 29 fok között alakul, Árvában és a Tátra alján 19 és 23 fok közti értékeket mérhetünk. 1500 méter magasság felett 13 fok valószínű. (shmú)