A legfrissebbek a következő témából: Duray Miklós, Szlovákiai magyar

A dunaszerdahelyi Helen Tóth egyike a 35 év alatti képzőművészek számára létrehozott „Maľba 2023“ verseny húsz döntősének. A VÚB Alapítvány szervezésében 18. alkalommal megvalósuló képzőművészeti versenybe több mint száz alkotó jelentkezett.

Balík Péter régiófejlesztési miniszter a választások eredményétől is teszi függővé, elköltözik-e Szlovákiából. A miniszter a Napunk gombaszögi beszélgetésén azt is elárulta, mi szerinte a választások fő tétje a szlovákiai magyarok számára.

Világi Oszkár befolyásos üzletember két új befektetésre készül. A helembai Világi Winery borászatban frizzante típusú borok és pezsgők gyártását tervezi. A nagysurányi vasútikocsi-javító üzemet pedig egy új gyártócsarnokkal szeretné bővíteni.
A szlovák társadalom azt a típusú politizálást tette magáévá, aminek következtében egyre tágul a szakadék Nyugat- és Kelet-Európa között, mondta a Napunknak Hunčík Péter. A pszichiáter úgy véli „Szlovákiában annyival rosszabb a helyzet, hogy Matovič színre lépése után sokak számára elfogadhatóbb lett Fico. Nem kell a bohóc, Ficónak legalább volt kapcsolata a társadalom vezetéséhez”.
A demokrácia nagyon komoly veszélyben van, mondta a Napunknak Hunčík Péter. A pszichiáter, író szerint „az átlagpolgár a saját mintái alapján választja ki azokat, akikről azt szeretné, hogy képviseljék. Nem azok közül fog válogatni, akiket meg sem ért, hanem a saját szintjéről.”

A Bázis standjánál a 94. Ünnepi Könyvhéten most Molnár T. Eszter és Juhász Rokkó dedikál.