A legfrissebbek a következő témából: Egyiptom, Kábítószer-kereskedelem
Drogbandára csapott le a NAKA Kysuca községben, a Mrak, azaz Felhő fedővenű akció keretében három személyt kábítószerrel kapcsolatos bűncselekménnyel vádolnak. Amennyiben bűnösnek bizonyulnak, 10-15 év börtönbüntetésre számíthatnak.
Az egyiptomi kormánynál tiltakozik az al-Dzsazíra, amiért Kairó terroristának minősítette a katari székhelyű páarab hírtévé több újságíróját. Azt nem tudni pontosan, hány munkatárs szerepel az egyiptomi kormány által ötévente kiadott, terrorizmussal vádolt személyek listáján.
Albánia legalizálta a kannabisz orvosi célú termesztését. Az AP rámutat, hogy ez egy olyan országban történt, amely régóta a kábítószer-kereskedelem és az illegális termesztés csomópontjának számít.

Rekordmennyiségű drogot foglaltak le a vágsellyei rendőrök Zsigárdon. Egy házkutatás során összesen 17,8 kilogramm szárított kannabiszt találtak, ami az előzetes szakértői vélemény szerint legalább 35 600 adagnyi kábítószert jelent.
296 millió ember fogyasztott drogot 2021-ben, ez 23 százalékkal több, mint 10 évvel korábban, olvasható az ENSZ jelentésében. „Egyre változatosabbá válik a drogpiac, tehát nemcsak egyszerűen mennyiségi változás van, nemcsak egyre többen fogyasztanak szereket, hanem többféle szerhez is férnek hozzá” – mondja a Napunknak Sárosi Péter jogvédő.
A NAKA a Krone 2 fedűnevű akció keretében nyolc személy, köztük a pénzügyőrség egyik tagja ellen indított eljárárst. Az akció elsősorban kábítószer-kereskedelemre összpontosított.