A legfrissebbek a következő témából: Belgium, Koronavírus, Németország, Svédország
Szlovákia megkapja első légtérellenőrző radarját a német hadseregtől. Berlin bejelentette, hogy a rendszer úton van, és kedden érkezik Nyitrára.
Újabb Korán-példányokat égettek el hétfőn Svédországban és Dániában, miután mindkét észak-európai ország kormánya közölte: jogi megoldást keres az ilyen incidensek megakadályozására, ugyanis ezek súlyos diplomáciai feszültséget keltenek több muszlim országgal.
A Ryanair pilótáinak sztrájkja miatt közel száz járatot kellett törölni Belgiumban a hétvége során. A sztrájk 17 ezer utast érint.
Németország aggódik, hogy a kínai diákok kémek lehetnek, ezért a bajorországi Friedrich-Alexander Egyetem kizárta a beiratkozásból a kizárólag a Kínai Ösztöndíj Tanács által finanszírozott hallgatókat.
Szomszédok közötti konfliktus vezetett ahhoz a támadáshoz, amelyben három ember életét vesztette, kettő pedig megsebesült a bajorországi, Augsburg melletti Langweidben, közölte szombaton a német szövetségi állam rendőrsége.
96 éves korában elhunyt Martin Walser német író. Németország egyik legjelentősebb kortárs írójaként és a háború utáni irodalom egyik kulcsfigurájaként tartották számon. (dw)