A legfrissebbek a következő témából: Libanon
Több tucat szíriai állampolgárt toloncoltak vissza Libanonból a háború sújtotta szomszédos Szíriába az elmúlt két hét során, közölték libanoni illetékesek pénteken.
Az Egyesült Államok 72 millió dollárnyi támogatást nyújt Libanonnak abból a célból, hogy emelni tudja katonáinak és rendőreinek illetményét, jelentette be a bejrúti amerikai nagykövet.
A 2020-as bejrúti robbanás ügyében nyomozó libanoni bíró vádat emelt a volt miniszterelnök és a főügyész ellen. A 220 halálos áldozatot követelő robbanás körülményeit vizsgáló nyomozás több mint egy év szünet után indult újra, összesen 13 ember ellen indult eljárás. (reuters)
Ismét nem sikerült új államfőt választania a libanoni parlamentnek a csütörtöki szavazáson, a törvényhozás elnöke pedig nem közölte, mikorra tervezi újabb ülés összehívását.
Vasárnap elhagyta az elnöki palotát Michel Aoun libanoni államfő, aki a katasztrofális pénzügyi összeomlás, valamint a bejrúti kikötőben bekövetkezett robbanás idején elnököt Libanonban. Ezzel az ország államfő nélkül maradt. A parlament még nem állapodott meg Aoun utódjáról.
Ismét nem sikerült megválasztania az új államfőt a libanoni parlamentnek hétfőn, a parlament elnöke csütörtökre hívott össze újabb ülést. A parlamentben immár negyedszer tartottak szavazást mert a hivatalban lévő államfő, Michel Aun mandátuma a hónap végén lejár. (reuters, mti)