A legfrissebbek a következő témából: Gyermeknevelés, LMBT+, Pszichológia
Sajnos a politikusok szemellenzővel tekintenek az idősek valódi szükségleteire, és alig könnyítik meg a segítőik, gondozóik helyzetét, véli Mária Krýslová pszichológus. „Nem biztosítják a méltóságteljes életvég lehetőségét, ami a civilizált társadalmak egyik alapfeltétele” – teszi hozzá.
Szigorú biztonsági intézkedések mellett mintegy 30 ezer ember vett részt az LMBT+-jogok támogatásáért szervezett meneten Jeruzsálemben. A minden évben megvalósuló eseményt először rendezték meg, mióta hatalomra került az új kormány, amelynek tagjai között nyíltan homofób nézeteket valló politikusok is találhatóak.
„Az érzelmi elhanyagoltság ezért is láthatatlan első látásra, mert az érzelmileg éretlen szülők minden más oldalról törődnek a gyerekkel” – mondja Stanislava Kováčová pszichológus.
Egy érzelmileg éretlen szülő nem képes uralkodni magán és úgy reagálni, ahogy a gyereknek abban a pillanatban szüksége lenne rá, mondja Stanislava Kováčová. A pszichológus szerint az ilyen szülő nem képes megértést tanúsítani és érzelmileg törődni a gyerekével.
Zuzana Čaputová megérti, hogy az Ódor-kabinet visszavonta a parlamentből a Heger-kormánynak az LMBT+-emberek jogaira vonatkozó törvényjavaslatát. Szerinte ez amiatt is érthető, mert ezt a javaslatot épp az LMBT+-emberek részéről érte kritika, mert elégtelennek találták.
Ezentúl hivatalosan is megáldhatják az egyneműek együttélését templomi ceremónia keretében a Csehtestvérek Evangélikus Egyház papjai, amennyiben ezt az érintettek kérik – döntött a Csehtestvérek Evangélikus Egyház szinódusa, amely a hétvégén ülésezett Prágában.