A legfrissebbek a következő témából: Magyarország, NATO, Svédország
Svédország még a júliusi csúcstalálkozó előtt csatlakozhat a NATO-hoz, mondta Jens Stoltenberg főtitkár, miután találkozott Recep Tayyip Erdogan török elnökkel. A következő találkozó Svédország, Ankara és a NATO között egy hét valósul meg. (reuters)
A Smer nem alakít kormányt olyan párttal, amelyik azt akarja, hogy Szlovákia kilépjen a NATO-ból, állítja Robert Fico. Arra, hogy a Republika a honlapján közzétett állásfoglalásában követeli a szövetségből való kilépést, a Smer elnöke azt mondta, hogy ő senkit nem fog kizárni az együttműködésből.
A budapesti ukrán nagykövetség ügyvivője hivatalos tiltakozó jegyzéket nyújtott be a magyar külügyminisztériumnak a magyar kormány friss békepárti videója miatt, amely nem Ukrajna részeként ábrázolja a 2014-ben elcsatolt és megszállt Krím-félszigetet.
Kína „határozottan tiltakozik” az ellen, hogy a NATO többszörösen is fenyegetésként tekintsen rá – áll a norvégiai kínai nagykövetség szombaton közzétett nyilatkozatában.
A magyar kormány legújabb, békét követelő videójában a Krím-félsziget nem Ukrajna része. A pár nappal ezelőtt megjelent videó arról szól, hogy a háborúnak csak a tűzszünet és a béketárgyalások vethetnek véget.
Orbán Viktor a spanyol szélsőjobboldali Vox párt elnökét fogadta a Karmelita kolostorban. A megbeszélésen a magyar kormányfő arról beszélt, hogy az európai politikában egyre több a „blabla”.