A legfrissebbek a következő témából: FIFA, Katar 2022, Labdarúgó-világbajnokság, LMBT+
Zuzana Čaputová megérti, hogy az Ódor-kabinet visszavonta a parlamentből a Heger-kormánynak az LMBT+-emberek jogaira vonatkozó törvényjavaslatát. Szerinte ez amiatt is érthető, mert ezt a javaslatot épp az LMBT+-emberek részéről érte kritika, mert elégtelennek találták.
Ezentúl hivatalosan is megáldhatják az egyneműek együttélését templomi ceremónia keretében a Csehtestvérek Evangélikus Egyház papjai, amennyiben ezt az érintettek kérik – döntött a Csehtestvérek Evangélikus Egyház szinódusa, amely a hétvégén ülésezett Prágában.
Az áruház dolgozóit ért fenyegetések, valamint vásárlói kifogások miatt eltávolítja, illetve hátrébb helyezi üzleteiben az LMBTQ tematikájú árucikkeket az egyik legnagyobb amerikai áruházlánc – közölte a Minneapolis-i székhelyű Target szerdán.
A kormány visszavonta a parlamentből azt a javaslatot, amely a nem házas párok helyzetével hivatott volna foglalkozni. A lépést azzal indokolták, hogy a javaslat nem adekvát és teljes értékű megoldás az LMBT+-emberek számára. (tasr, denníkn)
Elmarasztalta Romániát az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), amiért nem nyújt megfelelő jogi védelmet az azonos nemű párok számára – közölte kedden a bukaresti média.
Az ukrán nőknek van, hogy Ukrajnába kell utazniuk az egészségügyi ellátásért, az itteni orvosoknak ugyanis problémája van a terhességmegszakítás elvégzésével. Sokan közülük nemi erőszak áldozatai.