A legfrissebbek a következő témából: Capitolium, Donald Trump
Donald Trump akkor is folytatja a 2024-es elnökválasztási kampányt, ha a bíróság bűnösnek találja – ígérte a volt elnök egy interjúban.
Donald Trump azt állítja, hogy akkor is indulni fog az elnökválasztáson, ha elítélik, szerinte ezt nem tiltja az alkotmány. Trumpot idén már két esetben is megvádolták – egyszer azzal, hogy megpróbálta megvásárolni egy pornósztár hallgatását, valamint a titkosított dokumentumok ügyében. Az Egyesült Államokban 2024-ben lesz a soron következő elnökválasztás. (abc)
A Donald Trump elleni, titkos dokumentumok illegális birtoklásáért indított per 2024 májusában kezdődik, kevesebb mint fél évvel az elnökválasztás előtt. A republikánus jelöltek közül továbbra is ő számít a legesélyesebbnek. (cnn)
Miután elvesztette a 2020-as elnökválasztást, Donald Trump nyomást gyakorolt Arizona állam kormányzójára, hogy semmisítse meg az eredményt, írja a Washington Post, hozzátéve, hogy Trump megalapozatlan állításokkal érvelt a választási csalás mellett. Arizona államban Joe Biden mindössze 10 ezer szavazattal nyert Trump ellen. (wp)
Donald Trump rágalmazásért beperelte E. Jean Carrollt, azt állítva, hogy az újságírónő hamisan vádolta őt nemi erőszakkal. Korábban ugyanakkor az esküdtszék egy polgári perben már megállapította, hogy a volt elnök szexuálisan zaklatta a nőt. (reuters)

Mi Trump elnök mellett állunk, drukkolunk neki – reagált Szijjártó Péter magyar külügyminiszter a Donald Trump elleni újabb vádemelésre.