A legfrissebbek a következő témából: Boris Kollár, Sme rodina, Tomáš Taraba
A Sme rodina „bizonyos körülmények esetén” hajlandó támogatni Ódor Lajos kormányát, mondta az RTVS vitaműsorában Boris Kollár. Hogy mik ezek a körülmények, azt nem tisztázta.
Nem lesznek rajta a Szlovák Kommunista Párt (KSS) képviselői az SNS jelöltlistáján, noha Andrej Danko tárgyalásokat folytatott velük, és beszédeket is tartott az eseményeiken. A KSS-szel való együttműködés nem volt ínyére Tomáš Tarabának, az SNS elnöke először vele állapodott meg a választási együttműködésről. „Megegyeztünk abban, hogy nem a legjobb ötlet felvenni a KSS képviselőit az SNS listájára“ – mondta Taraba.
Boris Kollár házelnök azt mondta, hogy az előrehozott választásokat feltehetően június 9-én hirdeti ki. Addig időt akar hagyni a politikai pártoknak, hogy tárgyalhassanak az esetleges egyesülésről.
Milan Krajniak szerint nem valószínű, hogy bizalmat szavaz a parlement az Ódor-kormánynak. „A bizalomnyilvánítás azt jelentené, hogy azután politikai felelősséget viselnénk a kormány tetteiért. Nem hiszem, hogy ezt meg kellene tennünk” – mondta.
Boris Kollár az RTVS-nek azt mondta, azért vár a választások kihirdetésével, hogy a kis pártoknak még legyen lehetőségük az összefogásra. A választások kiírásának legkésőbbi lehetséges időpontja június 12., így a pártoknak még két-három hét állhat rendelkezésükre a tárgyalásokra. (dennikn)
Mégsem valósul meg Boris Kollár parlamenti elnök dél-amerikai utazása, mivel a parlament vélhetően a jövő héten ülésezik majd. Ezt Peter Pčolinský, a parlament alelnöke és Milan Krajniak képviselő (mindketten Sme rodina) jelentették be.