A legfrissebbek a következő témából: Tomáš Taraba, Viliam Karas
Nem lesznek rajta a Szlovák Kommunista Párt (KSS) képviselői az SNS jelöltlistáján, noha Andrej Danko tárgyalásokat folytatott velük, és beszédeket is tartott az eseményeiken. A KSS-szel való együttműködés nem volt ínyére Tomáš Tarabának, az SNS elnöke először vele állapodott meg a választási együttműködésről. „Megegyeztünk abban, hogy nem a legjobb ötlet felvenni a KSS képviselőit az SNS listájára“ – mondta Taraba.
A Sme rodina a választásokig nem kíván semmilyen javaslatot támogatni a 363-as paragrafusra vonatkozóan. „Erről az új parlamentnek kell döntenie – magvárva az Alkotmánybíróság döntését” – mondta Peter Pčolinský. Az AB-hoz az ügyben képviselők egy csoportja és az államfő fordult, döntés a következő hónapokban várható.
Tomáš Taraba visszavonta a javaslatot, amely megerősítette volna a főügyész hatáskörét a 363-as paragrafussal összefüggésben. Azt mondta, át akarja dolgozni az indítványt.
A bíróságok készen állnak az igazságügyi reformra, ami júniustól lép érvénybe – mondta Viliam Karas ügyvivő igazságügyi miniszter azzal, hogy ennek ellenére eleinte problémákra kell számítani. Karas ezért a nyilvánosság türelmét és megértését kéri. További csúszással ugyanakkor nem számol.
Az SNS azt állítja, hogy Romana Tabák nem kerül fel a párt választási listájára. Ennek lehetőségéről korábban Tomáš Taraba beszélt, akinek Život névre hallgató pártja közösen indul Andrej Danko pártjával az előrehozott parlamenti választáson.

Tomáš Taraba egy „szlovák Fideszt” szeretne létrehozni. A független parlamenti képviselő errő az SNS és a Život pártok közös sajtótájékoztatóján beszélt. Andrej Danko pedig közölte, egyesülésük célja a liberális demokrácia lebontása, amiben a magyar és a lengyel kormányt tekinti mintának.