A legfrissebbek a következő témából: KDH, Magyar Fórum, Sme rodina, Választások 2022, Za ľudí
Négy párt szinte biztos lehet benne, hogy bejut a parlamentbe, derül ki a Focus ügynökség legfrissebb felméréséből. A Szövetség 4%-a kevés a bejutáshoz, ahogy a Mikuláš Dzurindával szövetkező Híd és a Simon Zsolt vezette Magyar Fórum két százalékon aluli teljesítménye is. Mindeközben a Smer (18,1%), a Hlas (16%), a PS (14,3%) és a Republika (8,7%) „hátradőlhet“.

Az AKO júliusi felmérése szerint továbbra is a Smer-SD a legerősebb párt, 18,1 százalékos támogatottsággal. Az ügynökségnél hagyományosan gyengébben szerepelnek a magyar pártok, most is mélyen 3 százalék alatt végeztek.

Kiderült, hogy Martin Borguľa az a képviselő, aki ellen Hamran István – nevet nem említő – tájékoztatása szerint eljárás indult. A Sme rodina politikusa erről a közösségi oldalán számolt be.
„Felkérem az elnök urat, hogy mondja ki, csak a Szövetségnek van esélye bejutni a parlamentbe” – mondta Forró Krisztián Simon Zsoltnak a Gombaszögi Nyári Táborban az Új Szó által szervezett pártelnöki vitán. A vitán kiderült, miben tér el a két párt véleménye a háború vagy épp a Smerrel való együttműködés kapcsán.

Simon Zsolt vezeti a Magyar Fórum, ODS, Rómska koalícia, DS, Za regióny nevű választási párt jelöltlistáját. A második Pavel Macko az ODS elnöke, az első tízben benne van Gál Zsolt, Bindics László és Natália Blahová is.

Boris Kollár házelnök nem mond le a volt élettársával, Barbora Richterovával kapcsolatos incidens miatt. „Elsősorban az egyéves gyermekem egészségét és életét védtem” – magyarázta a leváltását ambicionáló rendkívüli parlamenti ülés előtt.