A legfrissebbek a következő témából: Eduard Heger, Ivan Korčok, Kormányválság, Légitársaságok
Csaknem négyszeresével nőtt a Ryanair légitársaság profitja az idei második negyedévben, ugyanakkor a cég rontotta utasszám-növekedési előrejelzését a Boeing szállítási késései miatt.
Százhúsz járatot töröltek Belgiumban a Ryanair ír diszkont légitársaság pilótáinak sztrájkja miatt. A sztrájk miatt a Ryanair szombaton 62, vasárnap pedig 58 járatának elindítását mondta le a brüsszeli Charleroi repülőtérről.
Zuzana Čaputová a Pohodán közvetve támogatta Ivan Korčok elnökjelöltségét. Štefan Hríb újságíró megkérdezte tőle, hogy van-e kedvence a Ján Kubiš, Peter Weiss és Ivan Korčok hármasa közül. „Nem tudom, hogy mindegyikük bejelentette-e a jelöltségét, de legalább egyikük esetében reménykedünk. Tehát igen” – válaszolta.
Ivan Korčok még a parlamenti választások előtt, „időben” bejelenti, hogy indul-e az elnökválasztáson. A volt külügyminiszter az Aktuality.sk-nak a Pohoda fesztiválon rendezett beszélgetésén azt mondta, hogy továbbra is fontolgatja a jelöltséget.
Volodimir Zelenszkij a szlovákiai látogatása során találkozott Eduard Heger volt miniszterelnökkel és Jaroslav Naď volt védelmi miniszterrel is. Az ukrán elnök köszönetet mondott nekik az Ukrajna és polgárai javára hozott döntéseikért.
Július 15. és 16. között sztrájkolnak a Ryanair diszkont légitársaság pilótái, a brüsszeli Charleroi repülőtérről ezeken a napokon nem indulnak járatok.