A legfrissebbek a következő témából: Csehország, LMBT+, Pride
Oroszországból származik az álhír, amely a cseh államfőválasztás kampányidőszakában terjedt Petr Pavelről, a hoax arról szólt, hogy az elnökjelölt életét vesztette. Az illetékes cseh hatóságoknak nem sikerült azonosítani a konkrét elkövetőt, így az ügyet felfüggesztették. (policie čr)
Szigorú biztonsági intézkedések mellett mintegy 30 ezer ember vett részt az LMBT+-jogok támogatásáért szervezett meneten Jeruzsálemben. A minden évben megvalósuló eseményt először rendezték meg, mióta hatalomra került az új kormány, amelynek tagjai között nyíltan homofób nézeteket valló politikusok is találhatóak.
Az országos bruttó átlagbérek legalább 130 százalékára emelkedik jövő januártól a pedagógusok havi fizetése Csehországban. A vonatkozó törvények módosításait a képviselőház korábbi igenje után csütörtökön a felsőház, a szenátus is elfogadta. A jogszabály életbe lépéséhez most már csak az államfő aláírása szükséges, ami ebben az esetben csak formalitás.
Petr Pavel beiktatása óta jelentősen nőtt az államfőbe vetett bizalom Csehországban, derül ki a CVVM felméréséből. Miloš Zeman mandátumának lejárta előtt a csehek 38%-a bízott az államfőben, míg most 58%-uk. (čtk)
Ódor Lajos és Petr Fiala egyetértenek abban, hogy Ukrajnát minden rendelkezésre álló eszközzel támogatni kell, és továbbra is el kell utasítani az orosz agressziót. A miniszterelnökök kiemelték a Szlovákia és Csehország közötti jó kölcsönös kapcsolatokat.
Csehország pályázni fog az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem állandó tagjának helyére 2032-ben és 2033-ban – közölte Jan Lipavský külügyminiszter. A jelölést a külügyminisztérium előre egyeztette az államfővel és a miniszterelnökkel.