A legfrissebbek a következő témából: Egészség, Kína
Legkevesebb két halálos áldozatot követeltek a heves esőzések Pekingben. Az árvíz és földcsuszamlás veszélye miatt több mint ötezer embert evakuáltak a nagyvárosból. (nytimes)
Több mint 20 600 embert evakuáltak az észak-kínai Hopej tartomány fővárosából, Sicsiacsuangból a tartományt a Doksuri tájfun miatt sújtó heves esőzések nyomán – jelentették be helyi hatóságok vasárnap.
A pozsonyi főrévi kórház sürgősségi betegfelvételén évente körülbelül 55 ezer pácienst látnak el. Sokaknak semmi keresnivalójuk itt, ám Július Hodosy főorvos szerint nem mindig egyszerű az esetek megítélése. A sürgősségi betegfelvétellel visszaélő emberek hivatalos számát az állam nem ismeri, ugyanis nem készít statisztikát.
Németország aggódik, hogy a kínai diákok kémek lehetnek, ezért a bajorországi Friedrich-Alexander Egyetem kizárta a beiratkozásból a kizárólag a Kínai Ösztöndíj Tanács által finanszírozott hallgatókat.
Gyakran halljuk ma, hogy az USA vezette Nyugat nagyhatalmi és gazdasági pozíciója egyaránt hanyatlóban van, miközben Kína és a köré felsorakozó fejlődő országok jelentik a világpolitika és a világgazdaság jövőjét. A valóság ebben az esetben is sokkal árnyaltabb, mint az egyes politikusok vagy elemzők elképzelései, korai lenne még a Nyugatot temetni, írja Dudás Tamás közgazdász.
Kína segít Oroszországnak a nyugati szankciók kijátszásában, nagy valószínűséggel katonai és kettős felhasználású termékeket is szállít – derül ki az amerikai Nemzeti Hírszerzés Igazgatójának Hivatala (ODNI) által készített jelentésből.