A legfrissebbek a következő témából: Baleset, Közlekedés
Teherautó gázolt halálra egy 49 éves kerékpárost Vágújhelynél pénteken – tudatta a rendőrség a közösségi hálón. A rendőrség eljárást indított az ügyben.

Hosszas előkészületek után júniusban elindul az új dunai komp Dunaradvány és Neszmély között. A szlovákiai oldalon a kikötő üzemeltetését Nyitra megye önkormányzata vállalta, három alkalmazottal.
Felborult egy mentőautó péntek délelőtt a puhói járásbeli Kebeles (Streženice) község mellett. A rendőrség közlése szerint nagy mennyiségű gázolaj folyt ki az útra, de a szakasz már járható. Személyi sérülésről nem érkezett jelentés. (tasr)
Korlátozásokra kell számítani a jövő héten a D2-es autópályán, felújítási munkálatok miatt a 38,480-as kilométertől a 40,550 kilométerig lezárják a Pozsony felé vezető útszakasza jobb sávját. A lezárás hétfőn 13 órakor lép életbe, és egészen szerdán 20 óráig érvényben marad. A Nemzeti Autópálya-társaság (NDS) arra kéri az autósokat, hogy az említett útszakaszon ügyeljenek a munkások testi épségére, és tartsák be a közlekedési szabályokat. (tasr)
Új belvárosi kerékpárút létesül Vágsellyén. A város a Helyreállítási Tervből kap forrást a projekt kivitelezésére. A munkálatok 2024-ben kezdődhetnek.
Június 11-én változás lép életbe a vasúti menetrendben, melynek értelmében az egyes InterCity járatok Liptószentmiklóson és Nagyszombatban is megállnak majd.