A legfrissebbek a következő témából: Bíróság, NAKA
Két és fél év börtönbüntetésre ítélt a németországi Bamberg táblabírósága pénteken egy fiatal férfit, aki szilveszter éjszakáján a vád szerint fel akarta gyújtani az Ermreuth nevű bajorországi falu zsinagógáját. A tanácsvezető bíró szándékos gyújtogatás és rongálás bűntettének kísérletében bűnösnek találta a 22 éves vádlottat.
Az antwerpeni fellebbviteli bíróság 300 óra közmunkára és 400 euró pénzbüntetésre ítélt 18 belga fiatalt, akiket bűnösnek talált elsőéves diáktársuk brutális és megalázó beavatási szertartartása során bekövetkezett halálában.

Feladta magát a rendőrségen a Szűcs Tibor csicsói vállalkozó meggyilkolása miatt körözött Sárközi Gergely – értesült a Magyar Nemzet. Az ügy másik két gyanúsítottját már korábban elfogta a rendőrség.
A Ján Čurilla és más NAKA-nyomozók ügyében kiszivárgott lehallgatások ügyében egy rendőr a gyanúsított. A büntetőeljárás még márciusban indult ellene.
Ötödik próbálkozásra sikerült a Speciális Büntetőbíróságnak megkezdenie Ľubica Rošková, a Smer volt parlamenti képviselőjén büntetőügyében tárgyalást. Azzal vádolják, hogy 2016-ban és 2017-ben jogtalanul kapott támogatást a Mezőgazdasági Kifizetési Ügynökségtől mintegy 140 ezer euró értékben.
A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) büntetőeljárást indított a belügyminisztérium helikopterbeszerzései miatt, közbeszerzési csalásgyanújával. A rendőrség a nyomozásra hivatkozva nem adott bővebb tájékoztatást.