A legfrissebbek a következő témából: Hszi Csin-ping, Joe Biden, Kína
Legkevesebb két halálos áldozatot követeltek a heves esőzések Pekingben. Az árvíz és földcsuszamlás veszélye miatt több mint ötezer embert evakuáltak a nagyvárosból. (nytimes)
Több mint 20 600 embert evakuáltak az észak-kínai Hopej tartomány fővárosából, Sicsiacsuangból a tartományt a Doksuri tájfun miatt sújtó heves esőzések nyomán – jelentették be helyi hatóságok vasárnap.
Németország aggódik, hogy a kínai diákok kémek lehetnek, ezért a bajorországi Friedrich-Alexander Egyetem kizárta a beiratkozásból a kizárólag a Kínai Ösztöndíj Tanács által finanszírozott hallgatókat.
Gyakran halljuk ma, hogy az USA vezette Nyugat nagyhatalmi és gazdasági pozíciója egyaránt hanyatlóban van, miközben Kína és a köré felsorakozó fejlődő országok jelentik a világpolitika és a világgazdaság jövőjét. A valóság ebben az esetben is sokkal árnyaltabb, mint az egyes politikusok vagy elemzők elképzelései, korai lenne még a Nyugatot temetni, írja Dudás Tamás közgazdász.
Kína segít Oroszországnak a nyugati szankciók kijátszásában, nagy valószínűséggel katonai és kettős felhasználású termékeket is szállít – derül ki az amerikai Nemzeti Hírszerzés Igazgatójának Hivatala (ODNI) által készített jelentésből.
Joe Biden arra utasította az amerikai kormányt, hogy kezdje meg az Ukrajnában elkövetett orosz háborús bűnökkel kapcsolatos bizonyítékok átadását a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságnak. A Pentagon eddig ellenállt, nem nyilvánosan egyebek mellett azzal érvelve, hogy a bírósággal való bármilyen együttműködés utat nyithat a tengerentúlon állomásozó amerikai katonák ellen folytatott „politizált büntetőeljárásoknak“. (reuters)