A legfrissebbek a következő témából: Klímavészhelyzet
Élesen bírálta az Utolsó nemzedék nevű klímavédelmi csoport németországi akcióit Olaf Scholz kancellár egy hétfői rendezvényen, szavai szerint teljesen hibbant dolgot művel, aki az úttestre ragasztja magát az éghajlatváltozás elleni küzdelem jegyében.
A vízfogyasztás csökkentéséről egyezett meg három amerikai állam, hogy korlátozzák a Colorado folyó kiszáradását. A vízszint veszélyesen alacsony szintre süllyed az évek óta tartó szárazság miatt. A terv részletei nem ismertek, de a csökkentés mértéke várhatóan 20 és 40 százalék között lesz. (cnn)
A szélsőséges időjárási, éghajlati és vízzel kapcsolatos katasztrófák következtében 1970 és 2021 között több mint 2 millió ember halt meg 11 778 tragikus eseményben, és a gazdaságot mintegy 4,3 ezer milliárd dollárnyi veszteség érte, közölte a Meteorológiai Világszervezet (WMO) frissen kiadott jelentésében.
A világ legnagyobb fosszilisüzemanyag-termelői felelősek az elmúlt negyven évben Észak-Amerika nyugati részén tomboló erdőtüzek által felperzselt terület több mint egyharmadáért – derült ki az Environmental Research Letters című tudományos folyóiratban frissen közzétett tanulmányok egyikéből.
Az Utolsó Nemzedék klímaaktivistái kedd reggel megkezdték harmadik akciósorozatukat Bécsben, megbénítva a forgalmat az osztrák fővárosban. A környezetvédők közül többen az úttestre ragasztották magukat a forgalmas Währinger Gürtelen. Az aktivisták jelezték: a blokád a kormány klímapolitikájának bénultságát szimbolizálja.

„Etikátlan dolog az úszómedencéket ivóvízzel feltölteni” – mondja Pavol Faško klimatológus. „Láttam olyan embereket Afrikában vagy a Közel-Keleten, akiknek nem volt mit enniük és inniuk. Ez nagyon megérintett. Ha ezek az éghajlati változások folytatódnak, valami hasonló várhat ránk is” – tette hozzá a kutató.