A legfrissebbek a következő témából: Elektromos autó, Globális felmelegedés, Klímavészhelyzet

Ha egyszerre túl sok elektromos autónak lesz szüksége áramra, az problémát jelenthet a jövőben, de Martin Ondek, a Magna Energia cég vezetője szerint ez orvosolható. „Több mint 10 évünk van az új szabályok hatályba lépéséig, ami azt jelenti, hogy addig módosíthatjuk az energetikai infrastruktúrát úgy, hogy ne fenyegessen az áramhiány” – magyarázza.
Élesen bírálta az Utolsó nemzedék nevű klímavédelmi csoport németországi akcióit Olaf Scholz kancellár egy hétfői rendezvényen, szavai szerint teljesen hibbant dolgot művel, aki az úttestre ragasztja magát az éghajlatváltozás elleni küzdelem jegyében.
A vízfogyasztás csökkentéséről egyezett meg három amerikai állam, hogy korlátozzák a Colorado folyó kiszáradását. A vízszint veszélyesen alacsony szintre süllyed az évek óta tartó szárazság miatt. A terv részletei nem ismertek, de a csökkentés mértéke várhatóan 20 és 40 százalék között lesz. (cnn)
A szélsőséges időjárási, éghajlati és vízzel kapcsolatos katasztrófák következtében 1970 és 2021 között több mint 2 millió ember halt meg 11 778 tragikus eseményben, és a gazdaságot mintegy 4,3 ezer milliárd dollárnyi veszteség érte, közölte a Meteorológiai Világszervezet (WMO) frissen kiadott jelentésében.
Egy friss tanulmány szerint a világ nagy tavainak és víztározóinak több mint fele zsugorodott az 1990-es évek eleje óta elsősorban az éghajlati válság és az emberi fogyasztás miatt – írta a The Guardian című brit napilap online kiadása pénteken.
Jelenleg 66 százalék az esély arra, hogy 2027-ig átlépjük az 1,5 Celsius-fokos globális felmelegedési küszöböt – derül ki a Meteorológiai Világszervezet (WMO) előrejelzéséből.