A legfrissebbek a következő témából: Lélek
A szlovák társadalom azt a típusú politizálást tette magáévá, aminek következtében egyre tágul a szakadék Nyugat- és Kelet-Európa között, mondta a Napunknak Hunčík Péter. A pszichiáter úgy véli „Szlovákiában annyival rosszabb a helyzet, hogy Matovič színre lépése után sokak számára elfogadhatóbb lett Fico. Nem kell a bohóc, Ficónak legalább volt kapcsolata a társadalom vezetéséhez”.
A demokrácia nagyon komoly veszélyben van, mondta a Napunknak Hunčík Péter. A pszichiáter, író szerint „az átlagpolgár a saját mintái alapján választja ki azokat, akikről azt szeretné, hogy képviseljék. Nem azok közül fog válogatni, akiket meg sem ért, hanem a saját szintjéről.”
„A szorongás, az idegesség és a stressz teljesen normális érzelmek, amelyeknek helyük van az életünkben” – mondja Denisa Debrecká pszichológus, aki úgy gondolja, hogy ezeknek evolúciós létjogosultságuk van, és lehetséges, hogy ezek nélkül az érzelmek nélkül mint emberiség nem élnénk túl. „Viszont ugyanígy kialakulhat egy helyzet, amikor ezek az érzelmek némely embernél problémássá válnak, és akkor már szorongásos zavarról beszélhetünk” – teszi hozzá.

„A szorongásos zavarral küzdő embereknek úgynevezett hibák vannak a gondolatmeneteikben” – mondja Denisa Debrecká pszichológus, aki saját maga is küzdött szorongásos zavarokkal, de megtanult uralkodni felettük. „Ezek az emberek aztán túlbecsülik a veszélyt, ami érheti őket, és ezzel egyúttal pedig alábecsülik azt, ahogyan kezelhetnék azt, alábecsülik a saját erejüket, a saját magukba vetett hitet.”
„Gyerekként intenzíven azt érzékeltem, hogy a társadalom legalján vagyok, amiért meleg vagyok. Az önértékelésemet jelentősen károsította a homofóbia” – mesélte Roman Samotný aktivista, aki szerint a mai queer fiataloknak már valamivel könnyebb a helyzetük.
„Traumatikus élmény queer emberként felnőni a szlovák társadalomban” – mondja Roman Samotný. Az aktivista szerint az LMBT+-emberek esetében a terápián inkább arról van szó, hogy mekkora a trauma, nem arról, hogy jelen van-e egyáltalán.