A legfrissebbek a következő témából: Közlekedés, Pozsony, Régió

Hosszas előkészületek után júniusban elindul az új dunai komp Dunaradvány és Neszmély között. A szlovákiai oldalon a kikötő üzemeltetését Nyitra megye önkormányzata vállalta, három alkalmazottal.
Kedden Pozsonyban kerül sor a Bukaresti Kilencek államfőinek 8. csúcstalálkozójára. A B9 vezetői 2015 óta találkoznak, hogy a NATO-csúcs előtt összehangolják álláspontjukat. A pozsonyi találkozón részt vesz Jens Stoltenberg, a szövetség főtitkára is.
Az első szlovákiai magyar sorozat, a Pressburg alkotói tudatosan törekedtek arra, hogy túllépjenek a hazai sorozatokra jellemző, bevett kliséken, és a lehetőségeikhez mérten próbáljanak meg valami újszerűt, az eddigiektől eltérőt létrehozni. „A legnehezebb az egyensúlyt megtalálni a kommersz és a művészileg is izgalmas vonal között” – mondja a rendező, Molnár Csaba.
Korlátozásokra kell számítani a jövő héten a D2-es autópályán, felújítási munkálatok miatt a 38,480-as kilométertől a 40,550 kilométerig lezárják a Pozsony felé vezető útszakasza jobb sávját. A lezárás hétfőn 13 órakor lép életbe, és egészen szerdán 20 óráig érvényben marad. A Nemzeti Autópálya-társaság (NDS) arra kéri az autósokat, hogy az említett útszakaszon ügyeljenek a munkások testi épségére, és tartsák be a közlekedési szabályokat. (tasr)
Szombaton 14 órakor Tóth Krisztina lesz a BRaK, azaz a Pozsonyi Könyvfesztivál vendége, Pixel című kötete tavaly jelent meg szlovák fordításban a Womanpress kiadó jóvoltából. A könyvfesztivál ma nyitja meg kapuit és egész hétvégén beszélgetésekkel, kötetbemutatókkal, felolvasásokkal, koncertekkel várja az érdeklődőket.
A végéhez közelít az első szlovákiai magyar sorozat, a Pressburg forgatása. Az utolsó forgatási napok egyikén a stáb Gúta mellé költözött, hogy felvegyék azokat a jeleneteket, amelyek a forgatókönyv szerint egy kis csallóközi faluban, Csicsón játszódnak. A Napunk is ott volt az egyik kulcsfontosságú jelenet forgatásán.