A legfrissebbek a következő témából: Facebook, Ľuboš Blaha

A szlovákiai magyar politikusok közül Orosz Örs és Gyimesi György használja a leghatékonyabban a Facebookot. Gyimesi videóit látták a legtöbben, Orosznak van a legtöbb követője és interakciója, ez derül ki a második negyedév számainak elemzéséből, amelyet a Napunk végzett el.
Threads néven új mikroblog-szolgáltatást indít a Meta. A bejelentés napokkal azután jött, hogy Elon Musk, a Twitter tulajdonosa közölte, korlátozzák a naponta olvasható bejegyezések számát.
Nem lesznek elérhetők az Facebook és az Instagram hírei Kanadában – közölte csütörtökön a két cég anyavállalata, a Meta.
A maláj kormány pénteken bejelentette, hogy jogi lépéseket tesz a Facebook anyacégével, a Meta Platformsszal szemben, mert nem tüntette el az „ártalmasnak” minősített tartalmakat a közösségi média felületeiről.
Robert Fico a Facebookon tette közzé a Smer jelöltlistáján szereplő első kilenc nevet. A listát Fico vezeti majd, a hetedik Robert Kaliňák volt belügyminiszter, a kilencedik pedig Tibor Gašpar korábbi országos rendőrkapitány, aki ellen büntetőeljárás folyik.
Szerda reggel folytatódik a kormányprogramról szóló vita a parlamentben. A mai vita utolsó felszólalója Ľuboš Blaha volt, aki a tőle megszokott paneleket puffogtatta felszólalásában, a kormányprogramhoz gyakorlatilag egyetlen tényszerű vagy szakmai észrevételt sem tett.