A legfrissebbek a következő témából: Branislav Gröhling, Oktatás, Tanárhiány

A rimaszombati Tompa Mihály Alapiskola csapata nyerte meg a Katedra Irodalomverseny II. kategóriájának országos döntőjét. A Rimaszombati időutazók néven versenyző triót Farkas Anna, Mács Zille Anna, Jakab Eliza alkotta, felkészítő tanáruk pedig Lukács Veronika volt.
Branislav Gröhling (SaS) felszólította Horváth Mihály pénzügyminisztert, hogy több pénzt különítsen el a tankönyvekre. A volt oktatásügyi miniszter rámutatott, hogy a minisztérium lényegesen kevesebb pénzt szán erre a célra, mint a korábbi években.
Zuzana Čaputová államfő visszautalta a parlamentbe azt a javaslatot, amely szeptember 1-jétől három órányi tornaórát irányozna elő az iskolások számára. Az államfő azt javasolja, hogy a törvény hatálybalépésének időpontját 2025. szeptember 1-jére halasszák el, függetlenül attól, hogy milyen típusú általános iskoláról van szó, és hogy az iskola rendelkezik-e tornateremmel. (tasr)
Az országos bruttó átlagbérek legalább 130 százalékára emelkedik jövő januártól a pedagógusok havi fizetése Csehországban. A vonatkozó törvények módosításait a képviselőház korábbi igenje után csütörtökön a felsőház, a szenátus is elfogadta. A jogszabály életbe lépéséhez most már csak az államfő aláírása szükséges, ami ebben az esetben csak formalitás.
A román politikusok szerint véget kell vetniük a pedagógusoknak a május 22-e óta tartó általános sztrájknak, mert teljesültek a követeléseik. A román kormány csütörtöki rendkívüli ülésén jóváhagyta a pedagógusoknak havi 1000 lej (kb. 201 euró), a tanügyi kisegítő személyzetnek pedig 400 lej (kb. 80 euró 55 cent) bruttó béremelést bevezető sürgősségi kormányrendeletet.

Daniel Bútora sajnálatosnak tartja, hogy alacsony a következő tanévben tankönyvekre szánt állami támogatás összege, a kérdésről tárgyalni szeretne a pénzügyminiszterrel. Szerinte a költségvetés nem vette figyelembe az energiaválságot, ami miatt a minisztériumnak több pénzt kellett adnia az iskoláknak.