A legfrissebbek a következő témából: Infláció, SaS, Támogatás
Az Eurostat előzetes adatai szerint éves bázison a piaci várakozásoknak megfelelően 5,3 százalékra csökkent a fogyasztói árindex az euróövezetben. 2022 januárja óta ez a legalacsonyabb érték.
Négy párt szinte biztos lehet benne, hogy bejut a parlamentbe, derül ki a Focus ügynökség legfrissebb felméréséből. A Szövetség 4%-a kevés a bejutáshoz, ahogy a Mikuláš Dzurindával szövetkező Híd és a Simon Zsolt vezette Magyar Fórum két százalékon aluli teljesítménye is. Mindeközben a Smer (18,1%), a Hlas (16%), a PS (14,3%) és a Republika (8,7%) „hátradőlhet“.
Magyarországon májusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 567 800 forint (kb. 1500 euró) volt, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset pedig 391 500 forint (kb. 1034 euró) volt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Az SaS élesen elítéli Orbán Viktor tusványosi beszédét, amelyben Szlovákiát „elszakított országrésznek” nevezte. A párt szerint megengedhetetlen, hogy „hogy déli szomszédunk bármilyen módon kétségbe vonja a Szlovákia szuverenitását és területi integritását”.
Az SaS szerint Ódor Lajos kormányfő a belügyminiszter és a rendőrfőkapitány nézeteltérése által hagyta magát belerángatni a választási kampányba. A párt álláspontja az, hogy a belügyminiszternek egyértelmű felelősséget kell viselnie a rendőrség teljesítményéért és munkájáért.

10,8%-ra csökkent az infláció júniusban Szlovákiában, az infláció immár a negyedik egymást követő hónapban lassul az országban. Az eredményt főleg az üzemanyagárak csökkenése és az élelmiszerárak drágulásának enyhülése befolyásolta.