A legfrissebbek a következő témából: Emmanuel Macron
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozottan elítélte a nigeri katonai puccsot, és Mohamed Bazoum elnök azonnali és feltétel nélküli szabadon bocsátását követelte. Eközben az amerikai külügyminiszter telefonbeszélgetést folytatott a hatalmából eltávolított elnökkel és az ország korábbi vezetőjével, míg a francia államfő szombatra összehívta a nemzeti védelmi és biztonsági tanácsot.

Gyengülnek a zavargások Franciaország városaiban, véli Emmanuel Macron. A francia államfő több mint háromszáz polgármesterrel találkozott, akikkel egyebek mellett annak a lehetőségéről beszélt, hogy a jövőben miként lehetne korlátozni a közösségi médiákat, hogy megelőzzék az újabb erőszakos cselekményeket.
Emmanuel Macron francia államfő hétfő este látogatást tett az öt éjjelen át tartott elővárosi zavargásokat megfékező párizsi rendfenntartó erőknél, amelyeknek köszönetét fejezte ki, és támogatásáról biztosította őket.
Emmanuel Macron francia elnök az elmúlt napokban kirobbant zavargások miatt lemondta németországi útját, mely vasárnap kezdődött volna – tájékoztatott a német államfő hivatala.
Nem hirdetnek szükséghelyzetet Franciaországban, de Emmanuel Macron államfő a válságbizottság ülése után elmondta, hogy a kormány további eszközöket vet be a zavargások leverésére. A megmozdulások népszerűsítésében nagy szerepet játszik a TikTok és a Snapchat, a kormány ezért szeretné megszerezni azoknak a személyeknek az adatait, akik erőszakra bujtanak fel az említett appokon.
Megszakította részvételét a brüsszeli EU-csúcson Emmanuel Macron, a francia államfő visszatér Párizsba, hogy rendkívüli kabinetülést hívjon össze a Franciaországban zajló zavargások miatt. A szülőket felszólította, hogy ne engedjék meg a gyerekeiknek a zavargásokban való részvételt.