A legfrissebbek a következő témából: Megyék, Transparency International Slovensko, Választások 2022

A bankok hibájából nem transzparens a pártok kampánya – főként a Szövetség és a Magyar Fórum esetében. Ezek a pártok ugyanis eddig egyetlen kifizetésnél sem tüntették fel a kedvezményezett felet.
Csütörtökön 16.15-ig összesen négy választási listát adtak le a pártok – tájékoztatott a belügyminisztérium. Az előrehozott választásokon indulni szándékozó pártoknak erre július 2-án éjfélig maradt lehetőségük. (tasr)
Nem most rajzolnák át először radikálisan Szlovákia közigazgatási térképét, száz évvel ezelőtt a nagymegyék létrehozása indította a gyakori változtatások sorát. A nagymegyék határait úgy húzták meg, hogy azokban a magyarság mindenhol kisebbségbe került – a csehszlovákiai magyarok ezt ellenük irányuló lépésként értékelték.
A Rimaszombati Járásbíróság a bírák összértékelését és a döntéshozatali gyakorlatukat tekintve is második helyen áll a Transparency International Slovensko frissen publikált elemzésében, amely a járásbíróságokon dolgozó bírák munkáját értékelte.

Alsószemeréden (Lévai járás) érvénytelenítették a tavaly őszi önkormányzati választás eredményét. A Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság döntése szerint a választás során számos szabálytalanság történt, például egy arra jogosulatlan személy segítette a voksólókat a szavazólapok kitöltésében.
A megyei választásokon 2013-ban a magyar jelöltekre leadott karikák aránya a 16 magyarlakta körzeten belül – Pozsony, Kassa és Nyitra nélkül – 41,6 százalék volt, ez 2017-re 36,4-re csökkent, most pedig 29,8 százalékon állt meg. Másként szólva, a magyar megyei jelöltek szavazatszerző képessége az elmúlt kilenc év alatt több mint 25 százalékkal csökkent – írja Gyurovszky László és Baki Attila a 2022-es megyei választások eredményeit elemző cikkükben.