Orbán nőügyei, avagy hogyan gyűri maga alá a taplóállam a magyar nőket
Az Orbán Viktor nőügyei című könyv nem politikai bulvár, hiszen ezek nem „olyan” nőügyek. Hanem valódi, egész társadalmat érintő nőügyek, amelyekről nem igazán esik szó a magyar közbeszédben.
Rendkívüli riportsorozat, különleges interjúkötet az Orbán-rezsim 16 évéről, háttércikkek és hírmagyarázatok magyarul és szlovákul. A Napunk nagyszabású tervekkel vág neki a jövő évi magyarországi választások kampányának, most van szükségünk a támogatásodra!
Van-e tétje a szépen lassan egyesekre és nullákra aljasuló magyar közbeszédben egy olyan könyvnek, mely árnyaltan, horribile dictu tudományos igényességgel próbál beszélni egy normális társadalomban fontos, de Magyarországon furcsa mellékvágányra irányított kérdésről?
Nőügyekről van szó. Márpedig Orbán Viktor még 2017-ben elsütötte az azóta is rezonáló, tréfásnak szánt, de nagyon is komoly bon mot-ját, mely szerint „nőügyekkel nem foglalkozik”. S bár valójában csak egy kellemetlen kérdés elől igyekezett menekülni – miért hívták vissza Szemerkényi Rékát, a magyar diplomácia egyik legképzettebb és legelkötelezettebb atlantistáját a washingtoni nagyköveti posztról –, akarva-akaratlanul is beárazta a kijelentéssel a NER „nőpolitikáját”.
Igaza van a miniszterelnök úrnak! A hét minden napjában, napkeltétől napnyugtáig komoly dolgokkal foglalkozó férfiemberek nem foglalkoznak mindenféle nőügyekkel, mert ha azzal foglalkoznának, akkor azt jelentené, hogy a nők nem teszik a dolgukat, és helyettük kell megcsinálni. Márpedig a nőknek nagyon jól definiált helye és feladatköre van a magyar társadalomban – szól a „nőügyekkel nem foglalkozom” aranyköpésbe kódolt gondolat, melyet már Weöres Sándor is megfogalmazott egy versében.
Ha majd hatéves leszek
Ibit elveszem feleségül
mercédes kocsit vezetek
Ibi nem ülhet bele
otthun a hele.
De mégis, vannak ezek a fránya nőügyek. Meg ezek a fránya nők is, akik a magyar társadalom 52 százalékát teszik ki, szóval még csak nem is kisebbségről van szó – így hát valakinek foglalkozni kell velük. Ezért Balázs Zsuzsanna újságíró és Pető Andrea történész, az MTA doktora tollat ragadott, és megírta az Orbán Viktor nőügyei című könyvet, melyet a Womanpress kiadó adott ki, és melyet a CEU-n mutattak be hétfő este.
Bizonyára valamiféle generikus libsi-sivításról lehet szó, teletűzdelve sok genderrel, nemváltó óvodással és a miniszterelnök úr heves szidásával – gondolhatná egy Harcosok Klubja-tag, vagy egy Megafon-influenszer. De a könyvnek, és azoknak a témáknak, melyeket tárgyal, köze sincs ehhez – ahogy ahhoz sem, vannak-e „olyan” nőügyei Orbán Viktornak.
Alapjában véve már az is megdöbbentő, hogy a NER-kurzus nőpolitikájáról könyvet kell írni, mert hát ahogy említettük, a magyar társadalom 52 százaléka nő. A másik, még megdöbbentőbb dolog az, hogy azért kell ilyen könyvet írni, mert az illiberális nőpolitika tulajdonképpen egy vakablak. Adataink alig vannak róla. Amit azonban tudunk: a nőkkel mint heterogén társadalmi entitással egyáltalán nem foglalkozik. Azzal viszont annál többet, hogyan lehet őket politikai kommunikációs eszközként, politikai erőforrásként felhasználni, miközben róluk döntenek, nélkülük.
Ezeket a strukturális furcsaságokat mutatja be az Orbán Viktor nőügyei több, látszólag nem összefüggő esettanulmányon keresztül – míg végül kiderül, minden taglalt ügy mögött ott van a rendszer, és az abból adódó sajátosságok, amelyek elvezettek idáig.
