Buta paraszt? Ma a paraszt egyben agronómus, könyvelő, közgazdász, állatorvos és gépész is
Falugazdászokkal jártunk utána, milyen ma a mezőgazdaságból élő kis- és közepes termelők élete, és bemutatunk egy családot is, amelynek tagjai a nagyvárosi életet adták fel, hogy egy tanyán éljenek, ahol önellátásra rendezkedtek be.
Rendkívüli riportsorozat, különleges interjúkötet az Orbán-rezsim 16 évéről, háttércikkek és hírmagyarázatok magyarul és szlovákul. A Napunk nagyszabású tervekkel vág neki a jövő évi magyarországi választások kampányának, most van szükségünk a támogatásodra!
Nem egyszerű azoknak a gazdáknak az élete, akik ma „kicsiben” gazdálkodnak. Annak ellenére sem, hogy Dél-Szlovákiában – és Magyarországon – nagy hagyománya van a mezőgazdaságnak.
Ebben a cikkben annak járunk utána, hogy milyen kihívásokkal szembesülnek azok, akik kisebb területen gazdálkodnak. Abban nincs konszenzus, hogy mi számít kisgazdaságnak. A Szlovák Statisztikai Hivatal az uniós módszertannak megfelelően gazdasági teljesítmény és a megművelt terület mérete alapján is osztályozza a farmokat, de még így is csak önkényesen tudnánk határt húzni a kicsi, közepes és nagy gazdaságok között.
Így a cikk alapvetően azokról a gazdákról szól, akik nem óriási nagybirtokokon gazdálkodnak. A statisztikákba az egészen kicsi, legfeljebb fél hektáros területen, a saját részre, otthon az udvaron és a kertben gazdálkodók is beleszámítanak. A nagy gazdaságok meg akár 10-20 ezer hektár méretűek is lehetnek; a statisztikákban a legfelsőbb kategóriába méret alapján a 1000 hektárnál nagyobb területen gazdálkodó farmok tartoznak.
Kovách Imre magyarországi szociológus 2016-os munkájában a földhasználókat „nagybirtokosokra”, kis- és közepes gazdaságokra, valamint a saját fogyasztásra termelő legkisebb gazdaságokra osztotta.
A mezőgazdaságból élő kis- és középtermelők életéről, munkájáról két szakemberrel, a légi Varga Bálinttal és a rimaszombati Tankó Tamással beszélgettünk. Mindketten tagjai a Szlovák Agrárkamara által indított Falugazdász programnak. A falugazdászok feladata a Dél-Szlovákiában mezőgazdasággal foglalkozók támogatása és segítése.
A saját részre gazdálkodók életébe pedig Csóka János és Csóka Barbara példáján keresztül tekintünk be: ők a budapesti életet hagyták ott, hogy egy tanyán éljenek, ahol a munka mellett gazdálkodnak a saját örömükre.
A földhöz való kötődés nélkül nem megy
Varga Bálint közgazdaságtant végzett, de mivel a szülei mezőgazdasággal foglalkoztak, ő is mindig a föld és az állatok közelében volt. Máig van egy kis családi gazdaságuk: a szülei először zöldséget termesztettek, majd belevágtak a szántóföldi növénytermesztésbe és az állattenyésztésbe is: sertéseket, baromfit, néha egy-egy szarvasmarhát tartottak.
Mint mondja, a kis, családi gazdaságokat az elhivatottság, a föld, a mezőgazdaság szeretete hajtja. „Kell hozzá a vonzalom, az érzelmi kötődés. Ebbe az ember vagy beleszületik, vagy meglátja benne a szépséget, de enélkül hosszú távon nem lehet csinálni” – fogalmaz.
Az agrármérnök végzettségű Tankó Tamás családja már generációk óta mezőgazdaságból él. A családi vállalkozásuk 240 hektáron gazdálkodik Rimaszombat környékén, aminek a nagy része szántóföld, a többi rét és legelő. Van egy állattenyészetük is, szarvasmarhát és sertést tenyésztenek. A húst azonban nem adják el felvásárlóknak, hanem a saját húsüzemükben dolgozzák fel, és a saját boltjukban adják el közvetlenül a vásárlóknak.
Annyi húst nem termelnek, hogy a nagy élelmiszerláncok beszállítói legyenek, amik egyébként is nehezen teljesíthető feltételeket szabnak. Amikor el kellett dönteniük, hogy feladják-e vagy folytassák az állattartást, ezt a nehezebb utat választották – meséli Tankó Tamás.
Ő is úgy véli, hogy ahhoz, hogy valaki a mezőgazdaságból éljen, „kell egyfajta kötődés, vonzalom a szakmához”.
A szövetkezetesítés hosszú árnya
Azonban egyre kevesebben vannak, akik ezt a hivatást választják. Az okokat Varga Bálint és Tankó Tamás is a szövetkezetesítésre vezetik vissza.
A szövetkezetesítéskor elvették az emberek vagyonát. A földeken továbbra is a korábbi tulajdonosok dolgoztak, csak már nem az övék volt. Ők sok esetben a gyerekeinek már azt javasolták, hogy inkább tanuljanak más szakmát, az iparosodó városok el is szívták a fiatalokat a falvakból – magyarázza Tankó Tamás.
A rendszerváltás után feloszlottak a szövetkezetek, az emberek visszakapták a földjeiket, de már nem mindenki kezdett el gazdálkodni. Persze volt egy réteg, amely folytatta, de ez a korosztály azonban mára túl van a nyugdíjkorhatáron, és sokszor nincs, aki folytassa a gazdálkodást. Jó ideje esedékes egy generációváltás a mezőgazdaságban, ez azonban elmaradt – mondja Varga Bálint.
A légi falugazdász szerint a mezőgazdasági munka presztízse is csökkent. Nem vonzó a fiataloknak, hogy nem tudják úgy beosztani az idejüket, mint más foglalkozás esetében. „Nem az van, hogy az ember reggel 8-tól délután 4-ig dolgozik, és ha nem készült el mindennel, akkor másnap folytatja. Nincs ünnep vagy hétvége, ha dolgozni kell, aratni kell, akkor nem az órát nézzük” – fogalmaz Varga Bálint. Az időjárási körülmények is befolyásolják a munkát, nem lehet például szélben vagy esőben permetezni. „Nem mi határozzuk meg, hogy mikor dolgozzunk, akkor dolgozunk, amikor lehet.”
Nem könnyű a kis gazdaságoknak
A kistermelők vagy akár a közepes gazdaságok is hátrányban vannak a nagybirtokokkal szemben.
A mezőgazdaság nagyon befektetésigényes, drága gépeket kell venni, raktárakat kell építeni. Ezek a befektetések csak hosszú távon térülnek meg, emiatt a nagy, tőkeerős gazdaságoknak helyzeti előnyük van – magyarázza Varga Bálint, hozzátéve, hogy ezek a nagy cégek azt is meg tudják engedni maguknak, hogy saját jogi konzultánsuk, könyvelőjük legyen.
De a kistermelők nehezebben jutnak banki hitelhez is. Tankó Tamás ezt egy példával illusztrálja: „Tegyük fel, hogy egy gazda úgy dönt, befejezi. Az egész gazdaságát, földdel, gépekkel, épületekkel együtt eladná egy másik helyi gazdának, mondjuk egymillió euróért. Ez a másik gazda bemegy a bankba, hogy hitelt intézzen, és kinevetik. Egy tőkeerős nagy gazdaság azonban hitelhez is könnyebben jut, és a földeket is fel tudja vásárolni a helyi gazdák elől.”
De hasonló a helyzet akkor is, ha egy gazda gépbe ruházna be: ha kap is rá támogatást, azt csak utólag fizeti ki az Agrárkifizető Ügynökség, vagyis előre meg kell rá szereznie a pénzt.
Ráadásul a nagy gazdaságok, mivel nagyobb tételben vásárolnak, nagyobb kedvezményt kapnak a vetőmagra, a vegyszerekre, a műtrágyára.
A sor folytatható a támogatásokkal: mivel a nagy gazdaságok nagy volumenű beruházásokat tudnak végrehajtani, nagyobb arányban részesülnek a beruházási támogatásokból is. „Miközben ugyanazoknak a feltételeknek kell megfelelnie egy százhektáros kisgazdának, mint egy 10-20 ezer hektáros nagy gazdaságnak” – mondja Tankó Tamás.
Ugyanakkor a terület alapú, ún. „alap“ támogatásoknál a nagyobb gazdaságok támogatási összege limitált, és a kisebb gazdaságok többlettámogatásban részesülnek 150 hektár területig – teszi hozzá Varga Bálint.
A légi falugazdász úgy érzékeli, mindezek miatt földkoncentráció megy végbe, ha nem is akkora mértékben, mint a szövetkezetesítés idején. Akik feladják a gazdálkodást, azoknak a földjeik a nagyobb cégekhez kerülnek.
A koncentrációt látszik alátámasztani, hogy Szlovákiában csökken a kicsi gazdaságok száma. A Statisztikai Hivatal rendszeresen felméri a mezőgazdasággal foglalkozó gazdaságokat a legkisebb, háztáji gazdálkodóktól a legnagyobb gazdaságokig. 2016-ban még több mint 25 ezer farmot írtak össze az országban, 2020-ban ez a szám már nem érte el a 20 ezret.
Az uniós módszertannak megfelelően az ún. standard termelési érték alapján (Standard Output, štandardná produkcia) osztályozza a gazdaságokat. Ez leegyszerűsítve az üzemméretet mutatja meg; azt, hogy egy gazdaság mekkora pénzben kifejezett értéket termel egy adott, 12 hónapos időszak alatt. A 2016-os és 2020-as felmérések adataiból látszik, hogy a legkisebb gazdaságok száma meredeken zuhant, a közepes gazdaságoké valamelyest nőtt, a nagyobb gazdaságok számában nem voltak komoly mozgások.
A parasztnak supermannek kell lennie
„Volt régen az a mondás, hogy buta paraszt. A paraszt sose volt buta, de ma már egyszerre kell lennie agronómusnak, könyvelőnek, közgazdásznak, állatorvosnak, gépésznek és családfenntartónak is” – fogalmaz Tankó Tamás. „Egy traktoristának majdhogynem informatikusnak kell lennie, hogy kezelni tudja a mai modern, 300 ezer eurós traktorokat. Lassan már superman lesz egy mezőgazdásznak”.
Az alap informatikai tudás egyébként is elengedhetetlen már a mezőgazdaságban is. Az állammal a gazdák elektronikus úton kommunikálnak, így folyik az ügyintézés, az adminisztráció, a támogatási kérvények beadása és a pénzeszközök lehívása. Amit a kisgazdáknak maguknak kell megtenniük a többi munka mellett, szemben a nagy cégekkel, akiknek saját emberük van erre feladatkörre és speciális automatizált mezőgazdasági szoftverekkel dolgoznak, amik nagyban segítik és gyorsítják magát az adminisztrációs folyamatot, illetve a hivatalokkal szembeni ügyintézést is.
Ezt próbálja a falugazdász-hálózat technológiai és elsősorban jogi, adminisztrációs tanácsadással ellensúlyozni. A falugazdászok információhoz juttatatják a gazdákat a Mezőgazdasági Minisztérium vagy az Agrárkifizető Ügynökség által kiírt támogatásokról, emlékeztetik őket a határidős kötelezettségekre, segítenek a pályázatok beadásában.
A szövetkezetek megoldást jelentenének
A szövetkezeteknek nálunk rossz emléke van, Nyugat-Európában viszont jól működő modell, hogy több gazda összefog: közösen vásárolnak gépeket, és közösen tudnak fellépni a felvásárlónál, akivel, ha egyenként tárgyalnának, alacsonyabb felvásárlási árakat tudnának csak kialkudni.
Tankó szerint a szövetkezeti forma itthon is sok problémára megoldást nyújtana, de egyelőre hiányzik hozzá a bizalom, a gazdák ódzkodnak tőle, hogy egymásnak segítsenek, egymás gépeit használják, vagy közösen vásároljanak gépeket.
De a körülmények lehet, hogy ki fogják kényszeríteni, hogy összefogjanak a gazdák. Tankó ezt is egy helyi példával illusztrálja: kombájnt a gazdák nem tartanak, az aratást egy erre szakosodott szolgáltató végzi. De már ő is kiöregszik, nem lesz, aki a kombájnra üljön, és learassa a gazdák gabonáját. Egyetlen megoldás marad: a gazdák közösen vesznek egy kombájnt, amivel maguknak aratják le a saját földjeiken a gabonát.
A fogyasztói hozzáállásnak is változni kéne
Bár úgy tűnhet, reneszánszukat élik a termelői piacok – az egyik népszerű vásár például a tallósi termelői piac az Esterházy-kastély udvarán –, Varga Bálint szerint egy szűk rétegről van szó, amely tudatosította a helyi termelők támogatásának a fontosságát. Az eladások döntő része azonban továbbra is a nagy hálózatokban realizálódik.
„A fogyasztói társadalom elidegenedett a termelőktől. Ma már nem probléma télen szőlőt vagy dinnyét venni, nem arra fókuszálunk, hogy a hazait támogassuk, ebben a gondolkodásban is hátrányban vagyunk más országokhoz, például Ausztriához vagy Lengyelországhoz képest. De ugyanúgy előfordult már velem, hogy egy kávézóban nyáron legfeljebb egy kis pohár csallóközi csapvizet kaptam, viszont megvehettem a palackozott izlandi gleccservizet, vagy az itteni étteremben kizárólag külföldi borokból fogyaszthattam, miközben hazai kitűnő borászok fáradságos munkával sem jutnak kellő lehetőséghez, hogy saját boraikat prezentálhassák” – fogalmaz Varga.
Egy önellátó kis gazdaság
Kovách Imre szociológus a már említett munkájában a saját fogyasztásra termelő legkisebb gazdaságokat is két kategóriára osztotta: az egyik réteg a vidéki szegénység, akiknek egyfajta túlélési stratégiát jelent, hogy saját maguk termelik meg az élelmiszert. Ugyanakkor az önellátásra kerülő élelmiszer-termelés gyakorlata „az egészségesnek és biztos forrásból származónak tekintett élelem előállítása és fogyasztása, valamint a hobbi farmok működtetése a közép- és felső középosztályi családok számára is ösztönzővé vált”.
De nemcsak az élelmiszer előállításáról van szó, hanem a városi létből való menekülésről is, ami az utóbbi években trenddé vált.
A Magyarországon, Lajosmizse környékén élő Csóka János és Csóka Barbara is maguk döntöttek úgy, hogy kiköltöznek egy tanyára. János a Csallóközből, Alistálról származik, Barbara Kecskemétről. Mindketten Budapesten dolgoztak és ott ismerkedtek meg, majd miután összeházasodtak, 2017-ben megvásároltak egy Lajosmizse környéki tanyát.
A gazdálkodásnak egyikőjük esetében sem volt előzménye, egyszerűen beleszerettek a tanyába, amit az elmúlt években nemcsak teljesen átalakítottak, hanem gyakorlatilag önellátóvá is tettek.
Magaságyásokban termesztenek zöldséget, van 40-50 gyümölcsfájuk, amiket már ők telepítettek, de meghagyták a tanya fehérszederfáit és a hatalmas öreg vackorkörtefát, aminek a korát János 80 és 150 év közé teszi.
Nemrég vettek tyúkokat, hogy tojásból is önellátók legyenek, volt két mangalicájuk, amit maguk vágtak le és dolgoztak fel. A disznóól kicsit szűkös volt, ezért ki kell bővíteniük, utána érkezik a következő két mangalica. És van két kacsájuk is, ami a kislányuk vágya volt.
Mint mesélik, sok segítséget kaptak a családtól és a barátoktól, de alapvetően maguk tapasztalták ki a gazdálkodás mikéntjét, és mára egy kis oázist hoztak létre a Homokhátságon.
A tanya régi épületeiből csak egyet hagytak meg, amit most nyári konyhának használnak. Az új családi házukat a közgazdász végzettségű János néhány szakmunkát leszámítva gyakorlatilag maga építette fel. A vegyszermentesen megtermelt élelmiszerből és gyümölcsből főzetett pálinkából semmit nem értékesítenek – a pálinkát nem is adhatnák el –, amire nincs szükségük, azt szétosztják a rokonság és a barátok között.
Mindezt munka mellett, hiszen mindketten dolgoznak is. „Amióta itt élünk, nincs olyan nap, hogy ne csinálnánk valamit” – mondja János, hozzátéve, hogy ismerik a falusi életet, ismerik a budapesti életet, de most már el sem tudják képzelni, hogy máshol éljenek.
A cikk az Európai Unió társfinanszírozásával készült. A cikkben megjelent vélemények és állásfoglalások a szerző véleményei és állásfoglalásai, amelyek nem feltétlenül tükrözik az Európai Unió véleményeit és állásfoglalásait. Az Európai Unió és annak szervei nem viselnek ezekért felelősséget.
