Katonákkal körbezárt falu, oltott marhák – egy idős állatorvos elmeséli, hogyan kezelték a száj- és körömfájást az 1973-as járvány idején
Takács Vilmos körzetében tűnt fel először a Galántai járásban a fertőzés 1972 decemberében.
Rendkívüli riportsorozat, különleges interjúkötet az Orbán-rezsim 16 évéről, háttércikkek és hírmagyarázatok magyarul és szlovákul. A Napunk nagyszabású tervekkel vág neki a jövő évi magyarországi választások kampányának, most van szükségünk a támogatásodra!
A száj- és körömfájással kapcsolatban gyakran hallani, hogy az utolsó járvány Szlovákiában – vagyis akkor még Csehszlovákiában – 1973-ban volt. Arról azonban kevesebbet lehet tudni, hogy hogyan nézett ki akkor a járványkezelés. Ehhez Takács Vilmos felsőszeli állatorvos segítségét kértük: az ő körzetében tűnt fel először a Galántai járásban a fertőzés.
„1970-ben álltam munkába, kezdő körzeti állatorvos voltam a királyrévi állami gazdaságnál. Ebbe a körzetbe tartozott Alsóhatár is. Az ottani vezető jelentette nekem december 8-án, hogy valami gyanús nekik az egyik istállóban. Ez az egy istálló a Fekete-víz túloldalán volt, növendék hízó marhákat tartottak benne. Több marha nyáladzott, nem evett. Akkor már lehetett arról hallani, hogy az ország más részén feltűnt a száj- és körömfájás. Kiszálltam, megvizsgáltam az állatokat. Magas lázuk volt, nyáladzottak, hólyagok voltak a szájukban, a nyelvükön, és étvágytalanok voltak” – kezdi a visszaemlékezést az idén 80 éves állatorvos.
A következő lépés az volt, hogy értesítenie kellett a járási állatorvosi kirendeltségen azt a szakembert, aki a fertőző betegségekkel foglalkozott. Ő ilyenkor köteles volt kijönni és védőöltözetet hozni. Takács Vilmossal együtt levették a mintákat, amiket Terezínbe küldtek: ott volt az egyetlen akkreditált laboratórium Csehszlovákiában. „Körülbelül két nap múlva kaptuk meg az eredményt: a száj- és körömfájás egyik legdurvább, C típusú változatát diagnosztizálták.”
Nem derült ki, hogy jutott oda a vírus
Minden ilyen esetben azt is ki kell vizsgálni, hogy hogyan kerülhetett a vírus a helyszínre. „Az istálló egy Isten háta mögötti helyen volt: Alsóhatár zsákfalu, a falu végén túl, a Fekete-víz túlsó oldalán állt az az egyetlen épület, amiben feltűnt a fertőzés. Nem tudtuk megállapítani, honnan jött a vírus, egyszerűen ott volt” – fogalmaz Takács Vilmos.
Hozzáláttak az akkori előírásoknak megfelelő intézkedésekhez, amiket a járási védelmi bizottság és a járási állatorvosi kirendeltség rendelt el. A Fekete-víz falu felőli oldalán volt a nagy farm, ahol tehenek és sertések voltak, és Alsóhatáron nagyon sokan tartottak a fertőzésre fogékony háziállatot is. Marhák, sertések voltak a házaknál is. Az egész települést gócnak nyilvánították és lezárták.
„Alsóhatár le volt zárva, katonák őrizték a falut. Én sem tudtam hazajárni, ott voltam a gócban. Az állattenyészet vezetőjével és a községháza megbízottjával – akkor nem volt ott polgármester – hárman intéztük a járványügyi szabályok érvényesítését. A gondozóknak a jelenlétemben naponta szigorúan át kellett öltözni, mert hazajártak a faluba, nem tudtuk volna őket az istállóban elszállásolni. Volt több váltás munkaruhájuk, azok állandóan mosva és fertőtlenítve voltak. Naponta fertőtlenítettük az istállót, azon kívül a farmon is rendszeresen fertőtlenítettünk. Ha valaki véletlenül megbetegedett és be kellett mennie Galántára, a fertőtlenítési rendszeren keresztül mehetett csak ki a faluból.”
A marhákat igyekeztek meggyógyítani
A lezárás január 13-ig tartott. „Ez alatt az idő alatt az volt a dolgunk, hogy az összes szarvasmarhát a kis borjak kivételével védőoltás alá helyezzünk. A megfigyelési körzet három kilométeres volt, és további tíz kilométeres körzetben volt készültség. A farmokon mérték az állatok lázát és figyelték, nincsenek-e tünetek. A védőoltás után még egyszer oltottuk az állatokat univerzális vakcinával.”
A mai intézkedésekhez képest ez a legnagyobb különbség: amikor beléptünk az Európai Unióba, a védőoltást megszüntették arra hivatkozva, hogy az befolyásolhatja a hús és a tej minőségét. Azok a vakcinák, amikkel most oltanak, csak csökkentik a fertőzés virulenciáját, de az állatokat le kell ölni. Akkoriban viszont igyekeztek meggyógyítani a szarvasmarhákat. Ez Alsóhatárban sikerült is.
„Az állatok megmenekültek. Veszteségünk annyi volt, hogy két, nagyjából háromszáz kilós hízómarha pusztult el, valószínűleg a szívük nem bírta a magas lázat. Ezt a két marhát helyben elégettük, illetve néhány borjú múlt ki, mert nem bírták ki az erős fertőtlenítést, amit végeztünk az épületekben.”
Le kellett azonban vágni a sertéseket. A disznókat azonnal elszállították a telepről, amint felmerült a fertőzés gyanúja. A sertéseket nem oltották, mert az immunitás náluk csak négy hónapig tartott, és a kezelésük sem volt lehetséges. A kezelés általában a körmök közötti begyulladt rész kezelését jelentette, ez a disznók esetében nagyon nehéz, mint Takács Vilmos mondja, „elképzelhetetlen, hogy a sertések körmét kezeljék”. A házaknál tartott sertéseket is le kellett vágni.
